,,De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” – (János 17,20-23)
Ha a felolvasott igét olvassuk, eszünkbe jut már az evangélium elején megjelenő mondat: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (János 1,14). Nagyon fontos tisztán látnunk, hogy Jézus Krisztus születésével Isten dicsősége lett látható a földön. Isten dicsősége tekintélyes és nagyon súlyos fogalom volt már az Ószövetségben is.
Hatalmas felmagasztalása Jézus Krisztus követőinek, hogy ezt az isteni dicsőséget, amelyet Krisztus képviselt ebben a jelen világban, átruházza követőire, vagyis ránk. De vajon mondjam így jó kezekbe lett ez a dicsőség letéve? Mert saját magunk képességeit ismerve, emberi gyengeségeinket, úgy gondolom, joggal lehetne kételkedni, viszont Isten akarata szerint igen. A mindenható Atya úgy látta, hogy törékeny emberi testben elbocsájtotta egyszülött Fiát erre a földre és Isten ügyét is esendő emberi kezekbe- a mi kezünkbe- helyezi.
Adjunk érte hálát, és legyünk Istennek valóságos követői, képviselői ebben a világban. Ámen.
Dohi Vilhelm Arnold,
Szamosdob