Magyarok kenyere a templomokban

Számos református templomba jut el a Partiumi Falugazdász Hálózat által, a Magyarok Kenyere – 15 Millió búzaszem programban begyűjtött búzából készült kenyér, amelyet vasárnap az úrasztalára tesznek, a hívek pedig az úrvacsora alkalmával fogyasztanak majd el. A falugazdászok sokadik alkalommal csatlakoztak a Kárpát-medencei programhoz, melyben a gazdák búza adománya gabona,  kenyér vagy pedig péksütemény formájában […]

Bővebben

Szendrői reformátusok látogatása Sárközújlakon

Nyolcadik alkalommal találkoztunk 2016 óta magyarországi testvérgyülekezeteink: Szendrő és Szendrő-Lád tagjaival lelkipásztoraik Benke András és Kinga jelenlétében.  A 7 éve kötött testvér gyülekezeti szövetség mára egymást évente kölcsönösen látogató, összeforrott szeretetközösséggé, nagy családdá vált. Barátságok kötődtek, alakultak, mélyültek az évek folyamán, gyermekeink szemünk láttára, nőttek, gyarapodtak – mondta el lapunknak Nagy Erika lelkipásztor. Idén augusztus […]

Bővebben

„Budapest, Budapest, te csodás!”

Idén, immár második alkalommal indultak útnak Tamásváralja és Kisbábony gyülekezeteinek tagjai közös kirándulásra. Tavaly Székelyföld nevezetességeinek egy kis részét látogatták meg, idén nemzetünk fővárosába, Budapestre érkeztek. De úticélul tűzték ki továbbá Visegrádot, Esztergomot és Pilisszentléleket is. Gáti Tibor lelkipásztor beszámolóját olvashatják. Péntek kora reggel, ötvenen indultak útnak a két ugocsai gyülekezetből igei útravalóval, jókedvvel, izgatottan. […]

Bővebben

Kakszentmártoni II. Gyógyír Levendulás Napok

2023. június 19-én az Úr Isten kegyelméből immár második alkalommal szerveztük meg a Református Templom melletti levendulás kertben azt az eseményt, melynek keretén belül hálát adtunk azért, hogy vagyunk, azért, hogy számíthatunk egymásra, azért, hogy az Úr Isten napokat ad napjainkhoz, és Krisztus érdeméért szebb jövőt készít elő. Kürti Tamás lelkipásztor beszámolóját olvashatják. Ezen az […]

Bővebben

Családi nap Tamásváralján

Az elmúlt vasárnap, június 11-én családi napot tartottak a Tamásváraljai Református Egyházközségben, ahol Igei táplálék mellett finom falatok és közösségi játékok várták a gyülekezeti tagokat – számolt be lapunknak Kala Noémi Katalin lelkipásztor. Dan McAdams, amerikai pszichológus írja, hogy identitásunk, életünk során, mint egy történet, fokozatosan bomlik ki, pontosan úgy, ahogyan egy regényben az első […]

Bővebben

Felekezetközi gyermeknapi rendezvény Batizon

A Batizi Református Egyházközség és a Római Katolikus Plébánia közös gyermeknapi rendezvényére került sor június 11-én – számolt be lapunknak dr. Király Lajos esperes, batizi lelkipásztor. A két egyházközség már évek óta közösen tartja nemcsak az édesanyák napját, hanem a gyermeknapot is. Az idén vasárnap délután a református templomban és annak udvarán került megszervezésre az […]

Bővebben