Jubileumi istentisztelet Szamoskóródon

November 26-án népes gyülekezeti közösségben tartottak jubileumi istentiszteltet a Szamoskóródi Református Egyházközségben, ahol hálát adtak a száz éve felszentelt templomért, Isten megtartó kegyelméért, és az elmúlt évtized áldásaiért. Ez a harmadik református templom Szamoskóródon, s csak ez érte meg a száz éves jubileumot. Az első templom 92 évig állt, a második pedig mindössze 66 évig. […]

Bővebben

Vakációs bibliahét Szamoskóródon és Dobrácsapátiban

Mint eddig minden esztendőben, idén is vakációs bibliaheten vettek részt a szamoskóródi és a dobrácsapáti gyerekek – tudtuk meg Erdei-Árva István Béla lelkipásztortól. Augusztus 21 és 25 között tartottuk meg a vakációs ökumenikus bibliahetet a szamoskóródi és a dobrácsapáti gyerekek számára. Az idén is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkes csapata által előkészített programhoz igazodtunk, amelynek […]

Bővebben

Nagyváradon jártak a szamoskóródi és dobrácsapáti gyülekezet tagjai

Lelkileg felemelő és érdekességekben gazdag közösségépítő kiránduláson vettünk részt július 29-én, amikor Dr. Polgár István egyetemi tanár vezetésével megismerhettük Nagyvárad néhány történelmi, kulturális és vallási örökségét. Szombat reggel hét órakor indult a buszunk a szamoskóródi református templom elől, majd néhány megálló után mind a negyvenhat személy elfoglalta a helyét a járműben. A szamoskóródi és dobrácsapáti […]

Bővebben