Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten – 2016. augusztus 30.

„De marasztalták és azt kérték: Maradj velünk, mert már beesteledett, és a nap lehanyatlott. Bement azért és velük maradt.” (Luk 24,29)

Olvasandó: Luk 24,28-35

                A tanítványok marasztalják az emmausi út végén, a korábban hozzájuk társult beszélgetőtársukat, Jézus Krisztust. Olyan vigasztaló és üde volt a társalgás, életükbe olyan vigasztaló szavakat hintett, melyeknek folytatását kívánják hallani otthonukban is. Isten Fia tehát olyan beszélgetőtárs, akit marasztalnak, mert jó a közelében lenni.

            Az utcán, az üzletben, életünknek forgatagában emberekkel találkozunk. Vannak olyanok, akikkel kellemes a társalgás, de sajnos vannak „kellemetlen beszélgetések” is. Márai Sándor írja egyik novellájában, hogy fél óra után a legérdekesebbnek látszó beszélgetőtárs is unalmassá válhat, akitől mihamarabb szabadulni szeretne.

            Vajon az igehirdetéseink olyanok, melyekre azt mondják a gyülekezeti tagok, hogy jó lenne, ha a tiszteletes otthon folytatná a prédikációt, vagy pedig olyanok, melyek bőven elegendőek, minimum egy hétre? És milyen a te beszédet és a bizonyságtételed? Hogy érzed: az emberek szeretnek a társaságodban lenni, vagy inkább kerülnek? És ha kerülnek, annak mi az oka? Talán nem tudsz figyelni, csendben maradni, meghallgatni őket? Mikor marasztaltak utoljára? Jó beszélgetőtársakká akkor válhatunk, ha a legnagyobb Mestertől, Krisztustól tanuljuk a tartalmas, üde és segítő társalgást, mely alkalomadtán akár hallgató odafigyelést is jelenthet. Ámen!

                                                                                              Király Lajos,

                                                                                                          Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 29.

„… maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és velük együtt ment az úton. De valami akadályozta a szemüket abban, hogy felismerjék őt” Lk 24,13-27

Nem csak a két emmausi tanítványról szól, úgy érzem, ez a rövid verstöredék, de rólunk. A mindenkori emberről.

Végignézve életünket, utunkat, sokszor felfedezzük, mentünk az úton, lehorgasztott fejjel, búsultunk, egyedül éreztük magunkat, közben Jézus ott ment mellettünk.

Lehet ez az út sokféle. Lehet a gyász útja, a magány útja, a kiábrándultság útja – tudjuk, egyik sem áll távol a két tanítványtól. Vagy lehet a siker útja, a boldogságé, az önmegvalósításé, amelyen éppoly egyedül érezzük, egyedül(állónak) látjuk magunkat, mint a másikon. És most mindegy, mi, de elhomályosítja a tekintetünket. A lényeg, hogy homályos. Nem látunk rendesen.

És ez az örömhír ezen a mai napon, hogy mindegy mit hozott a reggel, vagy a tegnap, de Jézus veled megy az úton. Akkor is, ha szomorkodsz, akkor is, ha örülsz, ott van. Tudnod kell, mert a szemed nem lesz mindig elhomályosulva, eljön majd a tisztulás pillanata, amikor lehull a fátyol, és tudod, ki ül az asztalodnál. Bízz hát, hogy most is ott megy veled az úton!

Varga Botond,

Kisbábony -> Szalárd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 27.

„És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.”

 Alapige: Lukács 23, 57

 Olvasandó: Lukács 23, 50 – 57

Nagyon sok ember életében tetten érhető egyfajta ambivalencia, amely a hétköznapok és a hétvége vonatkozásában nagyon is nyilvánvalóvá / láthatóvá válik. Van egy hétköznapi, egy hétfőtől péntekig tartó rohanó, ügyintéző, munkával teljes időintervallum, ahol, valljuk meg őszintén  – tisztelet a kivételnek, kevés, nagyon kevés vagy egyáltalán semmi idő nem jut Istenre, a belső lelki elcsendesedésre. Aztán eljön a hétvége, a jól megérdemelt szombat, majd a vasárnap, amikor, ha éppen van rá, idő, kedv, s fel tudunk ébredni 10 – 11 óráig, akkor irány a templom, hogy a „tiszti” se haragudjon meg. Jó fej, kedves figura, azt az egy, másfél órát  igazán ki lehet bírni.

Aztán kezdődik minden előről. Az életünk  – hiszem – sokkal több mint automatizmus, klisék, és sztereotípiák sokasága. Az ember lelkének, igazi tartalmat, földi életének lelki tartást és erőt az ad, ha pontosan tudja, hitével érzi Istenre mindig számíthat. Hajnalban amikor elindul a mindennapok csatáit megvívni, délben, s este, amikor gyermekét és hitvesét öleli magához, szombaton a takarítást bevégezve, s vasárnap reggel, az istentosztelet pillanatáig, a vasárnapi ebéd mellett, alatt, után… stb.

Az életünk több mint egy jól sikerült party, elszalasztott nyaralás, bosszantó környezet. Ma is sokan pihennek,”a parancsolat” szerint és  hiszik halottnak Jézust, s alusszák el húsvét hajnalát – a feltámadottal, az Élet Fejedelmével való csodálatos találkozást. Ez a mai Ige nagyon komolyan int és figyelmeztet mindenkit. Nehogy késő legyen! Nehogy a nyugalom, a „Pató Páli” magatartás az életünkbe, az örök életünkbe kerüljön. Jézus nem halott! Sokan szeretnék annak hinni, de nem az. Húsvét hajnalán szembe jön a kertben. Szembe jön veled és velem, s keres valahányszor csak átléped az Ő hajlékának küszöbét, imádságos szívvel előtte térdelsz, s akkor neveden szólít, te pedig válaszolsz, s mondod: Rabbóni!

                                                                                                                     Ámen!

 Elek Arnold

Halmi

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 26.

“És meghomályosodék a Nap.” (Lukács 23: 45)

A természet igazodik Jézus Krisztus életének nagy eseményeihez.
Születésekor együtt állott két bolygó, napkeleten feltűnt a betlehemi csillag, amely a bölcseket a jászolbölcsőhöz vezette. Az ég is jelezte, hogy a testté lett Igében ” a világosság a sötétségben fénylik” (János 1:5). Ahol Ő később megjelent, kelt az élet, világosság gyúlt az agyakban és a szívekben, kivezette a fénybe a sötétségben élőket.
Halálakor a Nap meghomályosodott, három órán át “sötétség lőn az egész tartományban” (44. vers) Lehetne magyarázni tudományosan, hogy mi is történt Jézus halála napján, tekintsünk el most ettől, inkább azt lássuk, mit jelent  az elveszített vagy a még el nem fogadott Krisztus,  és mit jelent azoknak, akik csak a keresztig vagy a halálig látnak hitükkel.
Sírtak a szent asszonyok látva Mesterük szenvedését. Mária siratta fiát. A sötétség leple takarta be lelküket, “meghomályosodott” szívükben a remény. Pillanatnyilag a gyász lehúzó erejének kötelékében éltek.
Jézus feltámadásának napján ez a sötétség megszűnt, a gyász és a fájdalom örömmé magasztosult. A meghalt reménység kivirágzott, a hit megerősödött és el kezdték mondani az örömhírt: “Láttuk az Urat”. Újból kiderült az ég, a feltámadott fényében fürdethették meg lelküket.
Te is még “homályosan látsz”-ahogy vallja Pál, de elkövetkezik a “színről színve való látás” ideje (I.Kor. 13:13), amikor mennyei fényben látod meg a te Uradat, ez fény téged is beragyog.
Kereszt alá bukott a Nap,
a fájdalom eltakart,
 Sötétségből támad világosságod,
beragyogja az egész világot. Ámen!
Fodor Lajos
Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 25.

Lk. 23,39-43

„A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!”  (Lk.23,39-40)

Ez a hely nem a kánai menyegző, nem a tanítványi közösség baráti köre, vagy a jeruzsálemi királyi bevonulás. Ez a hely a Golgota, a megfeszíttetés helye.

Az emberi élet sokszor sodródik e két véglet között. Az egyik a jó hangulatú ünnepi együttlétek, amikor olyan családi események történnek környezetünkben, ahol mindenki boldog, mosolyog, szerfelett örvend. A másik a fájdalom perce, a tragikus események, betegség, halál, ami elkerülhetetlen életünkben és alkalomról alkalomra megérinti az emberi életet.

Református hitünk nagy kérdése, hogy az ilyen pillanatokban milyen hittel rendelkezünk?

Jézus Krisztus oldalán két gonosztevőt is megfeszítenek. Az egyik szidalmazza Jézust, a másik bele helyezi minden bizalmát.

Biztos láttunk már olyat, hogy a legerősebb hit is megtört, elgyengült a halállal való szembenézés alkalmával, amikor a fájdalomban levő kérdőre vonta Krisztust, miért nem voltál ott, miért nem segítettél, te Isten fia vagy?

És láthattunk már olyan hitismeretet is, amelyet sem mélység, sem magasság nem tudott megrendíteni.

Milyen a te hited testvérem? Erős sziklára épül vagy homokra, rendületlen vagy megrendíthető, biztos ismeret vagy bizonytalan lelki gyakorlat?

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?” (Mk.13,35)

 Így neveld hited a mai napon is, hogy az bátor, kitartó és sziklaszilárd legyen életed utjain. Ámen.

Kiss József,

Szatmárpálfalva

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 24.

„A nép ott állt és nézte, a főemberek pedig gúnyosan megjegyezték: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” (Lk 23,35)

Olvasandó: Lk 23,32-38

Isten drága kegyelmével visszaélők, a kételkedők, a gúnyolódók ma sem jutnak közelebb Isten országához, még ha csodát is látnának. A sokaság, a katonák és főemberek hallhattak Jézus csodáiról, mégis kételkedők maradtak. Kételkedésük ezután gúnnyá és iróniává változik, mert Isten nem a saját elképzelésük szerint cselekszik, így lesznek az események szemlélői csupán.

Elképzelésük szerint, ha Isten beavatkozik a történelembe, akkor ezt hatalmi megnyilvánulás által teszi csak. A kicsinység, az alázat emberi tulajdonságok, és nem lehetnek Isten jelenlétének kísérői.

Ma milyen sokan mondják még mindig, ha Isten létezne nem engedné, hogy ez és ez történjen, hol vannak az Ő csodái, majd hiszem, ha látom. Mások Isten jelenlétének kísérő jeleit kutatva keresik csodáit, hogy megbizonyosodjanak, de nem adatik más jel, csak a Jónás jele. Pál szerint Isten nem erőmegnyilvánulások által üdvözíti a világot, hanem a kereszt sikertelensége és gyalázata által.

Kételkedésünk gúnnyá és iróniává válthat át, ha engedünk a kísértőnek, aki így szólt Jézushoz: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (Mt 4,6)

Jézus nem azért Üdvözítő, mert meghalt a kereszten, hanem éppen a kereszthalál által igazolja, hogy mindvégig engedelmes maradt az Atyához, és hősi módon átadta magát az Ő tervének, ahogyan szerette testvéreit is. A sokaságból az egyik gonosztevőnek megadatik, hogy ne csak nézzen, hanem lásson is. A külső történeti eseményekben meglássa Isten üdvtervét. Vigyázzunk, hogy Isten drága kegyelmével ne éljünk vissza, és ha kételkednénk ne váljunk gúnyolódókká, Istent kísértőkké. Ámen.

Kiss Szabolcs,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 23.

„Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.” Lukács (23,26)

Gondjainkban, gyászunkban, az élet nehéz körülményei között panasz hagyja el ajkunkat: „nehéz keresztet kell hordanom.” Legtöbbször a magunk keresztjét látjuk a legnehezebbnek, mintha másoknak könnyebb lenne az élet, jobban fut a szekér, de a sajátom a szakadék szélén áll, és onnan senki vissza már nem húzhatja. A magunk által intézett emberi életünk rendszere sajnos ezek szerint van összerakva, örökösen szeretünk panaszkodni, siránkozni, sajnáltatni magunkat… Az ilyen életnek azonban semmi köze nincs Krisztushoz!

Bibliaórai közösség tagjai folyamatosan megbeszélték egymás ügyes-bajos gondját. Ilyenkor mindenki elmondta, hogy milyen kimondhatatlanul nehéz számukra az élet, de megoldásról, tenni akarásról csak egy fizikailag törékeny, idősödő hölgy kívánt beszélni, aki biztatta a többieket, hogy fogjanak össze, és próbáljanak egymáson segíteni. Történt ezek után, hogy egymást meglátogatták, a mozgássérült barátnőnek bevásároltak, a szívbeteget elkísérték az orvoshoz, az özvegynek kitakarítottak, a születésnaposokat felköszöntötték. Egyszerre változás állt be nem csak a közösség, hanem a gyülekezet egész életében is, és nem győztek hálálkodni annak a társnak, aki mindig biztatta a többieket, aki mindig a hitből fakadó életszemléletről szólt. Egyesek meg is jegyezték róla, hogy biztos az ő gondja a legkevesebb, és ilyen helyzetben között könnyű szónokolni, mindenkihez eljutni. A hölgy születésnapján a barátnők arra gondoltak, hogy jó volna egy csokor virággal azt sok jót meghálálni, ezért meglepetéssel készültek. Elindultak, hogy őt is meglátogassák. A település főútját elhagyva egyre kacskaringósabb, szűk, sáros utcákon vezetett az útjuk egy kis sétány utolsó házához. Kopogtattak. Hamarosan nyílt is ajtó, és látva szerény körülményeket, az ágyban betegen fekvő asszony fogyatékos gyermekét mindannyian megszégyellték magukat. Ilyenkor nehéz megszólalni, nehéz kommentet fűzni, amikor rádöbbenünk, hogy a koldusnak kell segítenie a királyt.

Nagypénteken Simon a mezőről érkezik, és biztos fáradt, alig várja, hogy hazaérkezzen. Mégis vállalja a kereszt hordozását úgy, hogy Krisztus ott van mellette. A magunk keresztjeit is csak így tudjuk hordozni, és ezek azok a keresztek, amelyet Istent dicsőítik. Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 22.

„De az egész sokaság felkiáltott: Végezz vele, és bocsásd el Barabbást!” (Lk 23, 18)

Történet szerint volt egy züllött apának két fia: Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé:

 – Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?

 Az apa döbbenten nézett a gyerekre:

 – Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?

 – Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan?

 Apja nem válaszolt. Elbotorkált otthonról. A havas, csúszós úton tétován lépdelt.

 A fűtetlen lakásban megfáztak a gyerekek. Alfonz ágynak esett. Dezső pedig már haldoklott. Anyjuk zokogva állt mellettük és kezét tördelte:

 – Ó, Istenem! Honnan vegyünk pénzt tüzelőre és orvosságra? Jaj, jóságos Jézusom!… Apátok most is… zsebkendőjébe szorította arcát. A fiúk elfordultak Dezső már csak suttogni tudott:

 – Jézusom, elfogadom kezedből a halált, apám megmentéséért.

 Anyja félájultan rogyott melléje.

 Amikor apjuk hazaért, Dezső már mereven feküdt. Halott gyermeke láttán szörnyű önvád marcangolta lelkét. Még a könnyei is hullottak, amikor bekopogott a rendház ajtaján.

 – Atyám… igen, bevallom: előbbrevaló volt számomra az ital, mint a gyermekem! Ó, Istenem! De, legalább a másik megmaradna, ha már Dezső fiam érettem ajánlotta fel az életét!

 A pap megrendülten imádkozott a holt és az élő gyermekért, szüleikért is.

 Az arra járók naponta láthattak egy megtört férfit, amint lehajtott fejjel bandukolt a temetőbe. Fia halála óta egy korty ital se ment le a torkán, és imádkozni is megtanult.

 Fel-fel nézett az égre, és azt suttogta:

 – Ott jártad ki számomra, fiam, drága halott fiam, a megtérésemet… és azt is, hogy öcséd megmaradt nekünk. Áldott, jó fiam!…- zokogta.

Barabbás is ezt érezhette Nagypénteken: Jézus helyette halt meg. De ugyanezt Barabbással együtt mi is megtapasztalhatjuk, ha elfogadjuk Jézus értünk történő áldozatát. Csak Ő képes bennünket megváltoztatni. Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 21.

  Heródes pedig nagyon megörült Jézusnak, mert már régóta szerette volna őt látni, mivel sokat hallott felőle, és remélte, hogy majd valami csodát tesz a szeme láttára.” (Lukács 23,8)

              Heródes számára örömet jelent a Jézussal való találkozás. Kissé furának tűnik előttünk ez a megfogalmazás, hiszen a negyedes fejedelem életvitele nagyon távol állt Jézus tanításaitól. Nem is tudom, ismerte-e ezeket a tanításokat vagy nem, illetve csak hallomásból  szerzett tudomást Jézus néhány szenzáció számba menő tettéről. Talán ez utóbbi a legvalószínűbb. Heródes ugyanis egy nem mindennapi, rendkívüli képességekkel rendelkező roppant érdekes személyt képzelt el Jézusban. Olyan valakinek tartotta, aki alkalmas mások szórakoztatására. Talán azt gondolta, milyen jó móka lesz személyesen is találkozni ezzel az emberrel, aki  ki fogja majd elégíteni a kívánságát, akinek szórakoztató tettei megemelik az adrenalin szintjét. Jézust tehát afféle bohóc szerepkörben látja, aki képességeivel üde színfoltot varázsol szürke, egyhangú, unalmas hétköznapjaiba. Csupán ennyit és nem többet jelentett számára Jézus.

        Na, és számodra, mit jelent Jézus? Mit jelent az istentisztelet, a templom ? Azzal a gondolattal mégy templomba, hogy jól fogsz szórakozni, azt akarod, hogy Jézus téged is szórakoztasson, kielégítse kíváncsiságodat? Hadd kérdezzem meg tőled: kinek tartod te Jézust? Egyfajta bohócnak, akit nem is kell tulajdonképpen komolyan venni, hiszen csak arra való, hogy másokat szórakoztasson mutatványaival?

       Léleksímogató is lehetne ez a mondat: Heródes pedig nagyon megörült Jézusnak  – de sajnos nem az! Mert ez nem tiszta mennyei öröm volt, nem olyan, mint például Zákeusé, aki a Jézussal való találkozás után teljesen megváltozott, a Jézusé lett örökre. Számára Jézus többé nem kívülálló, hanem élete szabadítója, üdvössége ajándékozója.

      Jézus nem elégítette ki Heródes kiváncsiságát, szenzációéhségét nem csillapította. De az Őt őszintén látni akaró Zákeust, vele komolyan találkozni vágyó vámszedőt soha el nem múló örömmel és boldogsággal ajándékozta meg. Ha ebben még idáig nem volt részed, ezután te is megkaphatod, ha nem Heródes , hanem Zákeus módjára akarsz vele találkozni.  Ámen.

                                                                                                    Szilágyi Balázs,

                                                                                                    Szatmár- Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. augusztus 19.

„Mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.”

(Lk. 22,69)

Jézust elfogják, kihallgatják, még ott van előtte „a” szenvedés, a kereszthalál, vár már rá Arimatiai József sírja, de már elkezdődött, nem, nem a szenvedéstörténet, hanem a dicsőséges uralkodás. Ott ül a Mindenható Isten jobbján. Még a nehézségek halmozódnak, még emberileg csak a veszteség, csak a pusztulás körvonalazódik, de a kijelentés tovább mutat a jelen nyomorúságán.

Sokszor (vagy inkább mindig) nehezen viseljük a megaláztatást, a bántást, félünk s rettegünk, s nem látjuk, hogy a felhők fölött mindig ragyog a nap, ott nincs sötét

Most mikor is gondok temetnek maguk alá, mikor kétségek gyötörnek, mikor nem látsz kiutat, Krisztus ott ül az Istennek jobbján, érted jár közben. Korábban érted szenvedett, halt meg, de érted fel is támadott s most az Örökkévaló előtt érted jár közben. Soha ne feledd, ügyed, életed biztos kezekben van, Istened kezében aki kegyelemmel fordul feléd, Atyai szívét tárja eléd. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare