Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten – 2016. július 24.

      “…aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18, 14b)

             Kétféle embertípust állít elénk Jézus abban a példázatban, amelynek zárómondata áll előttünk a fenti Igében. A kétféle embertípust a vámszedő és a farizeus alakjában fedezhetjük fel. A vámszedő olyan ember, aki egy megvetett, lenézett és általában utált illetve gyűlölt társadalmi kategóriához tartozott. Ennek oka abban keresendő, hogy ezek az emberek kiszolgálták a leigázó római hatalmat, együttmüködve velük saját népüket kegyetlenül kiszipolyozták, amikor az adókat szedték be, mert a szükségesnél sokkal többet vettek el tőlük. Így a közvélemény a vámszedőket egy kategóriába sorolta a paráznákkal és más bűnösökkel. Mindenki csak undorral mutogatott rájuk. Bár nagyon gazdagok voltak, de honfitársaik megvető tekintetétől egy pillanatra sem szabadultak.

          Ezzel ellentétben a farizeusok a maguk törvénytisztelő és azt betölteni igyekvő magatartásukkal messze kivívták embertársaik elismerését. Kegyességükkel igyekeztek buzgón betartani a törvény minden paragrafusát, ezért egy egészen sajátos vallási rendszert hoztak létre. E téren valóban nagyon figyelemre méltó eredményeket értek el, kegyességük látványos, a nép előtt példaértékűnek mutatkozott, emiatt tisztelték is őket nagyon. Ilyennek látták az emberek a vámszedőket és a farizeusokat.

         Vajon Jézus, mit szól mindehhez, Ő is aláveti magát a közvéleménynek? Hát nem. Számára egy dolog a legfontosabb: az Atya akaratának teljesítése -, de nem farizeusi módon! Jézus ugyanis látja azt, hogy a farizeusok általában képmutatók, sokat adnak a külső látszatra, de belül nem azok, akiknek mutatják magukat. Mindez kitűnik abból, ahogyan Jézus vélekedik erről a két emberről. A vámszedő alázatban áll meg Isten előtt s arra sem tartja méltónak magát, hogy szemét az égre emelje, annyira bűnösnek tartja magát. De nem csak úgy általában, hanem ő tisztában van helyzetével és nem akar szépíteni rajta. A farizeus pedig nagyon büszke az elért erdményeire, konkrétan a vallásosságban és kegyességben tettenérhető cselekedeteire. Emiatt mindenkinél felsőbbrendűnek tartja magát, és aki nem felel meg az általa felállított mércének, az méltó a lenézésre, a megvetésre. És mégis Jézus a vámszedő imádságát tartja helyesnek, akiről azt mondja, megigazulva ment el a templomból, vagyis Isten irgalmáért könyörgött és megkapta tőle, elfogadásában részesült, míg a farizeus nem.

          Ne tartsd többre magadat másoknál, még akkor sem, ha erre talán emberileg minden okod megvolna. Isten előtt nem bízhatszaz érdemeidben, hanem egyedül az ő irgalmában. Ez utóbbi csak akkor lehet a tied, ha valóban bűnösnek tartod magad. Ne ítélkezz a másik ember felett, hanem inkább állj mellé, és próbáld megkeresni, hogyan segíthetsz rajta. Ez kedves dolog Isten előtt. Ámen.

                                                                                      Szilágyi Balázs

                                                                                     Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 21.

Lk.17,11-19

„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”

Lk. 17,13.b

Az Úr Jézus újabb csodáját olvashatjuk a mára kijelölt igeszakaszban (Lk.17,11-19). Sokat mondó számunkra, hogy a gyógyulni vágyók, sokan, szám szerint tízen vannak. Más helyeken a szentírásban, amelyek a gyógyulás csodáját megörökítették, egy legfeljebb két beteg jelenik meg Jézus előtt.

A betegségben, a fájdalomban egységesek tudunk lenni. Nagyszüleink arról meséltek, hogy a háború idején nem volt olyan ember, aki távol maradt az Istentiszteleti alkalmaktól. A szükségben jól össze tudjuk fonni hitünket, életünket, véleményünket, szabadulásunkat, együtt egy ütemre dobban a szívünk, óhajunk: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”(13.b.v).

A gyógyítás csodáját a történetben Jézus közvetett módon végzi el a beteg emberek életében. És itt ne arra figyeljünk, hogy milyen körülmények között megy végbe a csoda,(papokhoz küldi őket és az úton haladva megtisztulnak) hanem arra, hogy Jézus testileg nincs jelen az egészségessé válás folyamatában. Számunkra, akik nem direkt módon tapasztalhattuk meg a Mester hatalmát, áldott üzenet ez, hogy kitartóan járuljunk az Ő színe elé a gyógyulásért, mert, ha nincs is fizikai értelemben látótávolságban, akkor is csodálatosan működik hatalma.

A csoda, gyógyulás utáni események szintén üzenetet hordoznak magukban. A meggyógyultak közül, tízből csupán egy tér vissza Krisztusnak köszönetet mondani, kilencen minden valószínűség szerint visszatértek abba a világba, amelyikből a betegség elragadta őket.

Gondoljunk csak a legutóbbi Úrvacsoravételünkre. Betegen, a bűnök súlya alatt roskadozva belekapaszkodtunk imádságunkkal Jézus köntösébe és kértük a gyógyulást. És hallhattuk a bűnök bocsánatának és az örök életnek hirdetését. Örültünk a gyógyulásnak és visszatértünk kicsiny világunkba. Pedig a gyógyulást követően a Megváltó várja hálaáldozatunkat. Hogy visszatérjünk hozzá, szeretetéhez, békességéhez, tanításához. Kövessük Krisztusunk szavait a mai napon is. Ámen.

Kiss József,

Szatmárpálfalva

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 20.

„Így ti is, ha mindazt megtettétek, amit parancsoltak nektek, mondjátok azt: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt” Lk 17,10

Napi ige: Lk. 17, 1-10

Mi táplálja a hitünket, a félelem vagy a szeretet? Az arany középutat keresve azt mondhatnánk, hogy mindkettőre szükség van, de egyiket sem szabad túlhangsúlyozni. Önmagában az Istentől való félelem örömtelen, szorongó keresztyénekké tehet, az Úr szeretete pedig túlságosan könnyelművé. Én úgy gondolom, ezt a szeretetet nem lehet túlhangsúlyozni, mert olyan nagy és csodálatos, hogy fel sem érhetjük ésszel.

 A mai példázatban viszont Jézus úgy mutatja be az Atyát, mint egy szigorú Urat, akinek nem lehet megfelelni. A munka végeztével a szolga nem kap dicséretet, helyette újabb parancsokat kell teljesítenie és még így is haszontalan marad. Ennek hallatán olyan érzés támad fel bennünk, hogy egy ilyen úrtól rettegnünk kell. Épp ésszel senki sem kíván magának ilyen felettest. Azonban a félelemnek igenis helye van a hitünkben. Már a zsoltáros is felismerte, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. E nélkül az ember, a jócselekedetei és a parancsolatok betartása által jogot formálna magának Istennel szemben. Hiszen minden idők törvényhozása elismerte, hogy még a kötelesség elvégzése is ad alapot valamiféle jogra vagy jutalomra, egyedül a rabszolgák képeztek kivételt. Abba a hibába eshetünk, mint a tékozló fiú példázatában az idősebb testvér, aki mindenben engedelmeskedett az apjának. Úgy érezte, hogy a cselekedetei jogokkal ruházták fel őt és e miatt épp olyan elveszett volt, mint az öccse. Az időseb testvér lelkületével Jézus Krisztus lehet a példaképünk, de a Megváltót sosem fogjuk megtalálni benne. A tény, hogy Isten ingyen kegyelemből váltott meg, talán félelmetesebb, mint a példázat a szigorú gazdával. Ráébredünk, hogy mi semmit sem tettünk az üdvösségünkhöz, tehát jogaink sincsenek.

Jézus egy másik alkalommal azt a szolgát nevezi haszontalannak, aki nem gyarapította a kapott tálentumokat, az ő esetében pedig világossá teszi az ítéletet is: vessétek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás (Mt 25,30). Mondjuk hát bátran: haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt, de Jézus Krisztus a megváltónk, ezért örömmel végezzük futásunkat és szolgálatunkat. Ámen!

Erdei-Árva István,

Szamoskóród

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 18.

„Ti az emberek előtt igaznak tartjátok magatokat, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek között magasztos, az Isten előtt utálatos.” (Lk 16,15)

Ez a világ egyre többet törődik a megjelenéssel. Fontos az, hogy milyen képet mutatunk magunkról, meghatározó az ún. IMAGE.

És nincs is ezzel gond, mindaddig, míg egység van a külső és a belső között. Ha farkas vagy belül, kívül is az légy, ha bárány vagy belül, kívül is az légy. Rengeteg templomtól, hittől, egyháztól távol lévő emberrel beszélgettem arról, hogy miért nem vonzza őket az eklézsia. Szinte maradéktalanul az volt a válasz, hogy sok ott a képmutató. És igazuk volt. Talán sehol nem mutatnak annyian mást, mint ami valójában van, mint éppen a templomban. Pedig hajmeresztő ez a viselkedés, ugyanis valljuk azt, amit az Úr Jézus mond a fenti Igébe: Isten ismeri a szíveteket, azaz tudja a gondolatunkat. Hát nem éppen a hit megélése kellene, legyen a leghitelesebb az életünkben?

Vigyázzunk, mert meg lehet bolondulni a látszatok fenntartásától! Nem mindig vagy jó passzban, hogy el tudd játszani a kívánt szerepet, s lebuksz, hamar. Legyél az, aki vagy, mert az mindig, minden helyzetben tudsz lenni. Az légy, aki vagy, érezd jól magad, a templomban is.

A gyülekezet kellene, legyen az a hely, ahol nem elítéljük a másik embert a bűnéért, fenntartva a látszatot, hogy lám, mi bezzeg milyen tökéletesek vagyunk, hanem őszintén be kell valljuk: mi is bűnösök vagyunk, de van, aki a legnagyobb mélységből is felemel. Ez lehet, hogy az emberek között nem magasztos, de Istennek tetszene, mert, ahogy Ő is lehajol hozzánk, úgy mi is lehajolhatunk másokhoz, az Ő erejével és a tőle kapott, főként Rá jellemző alázattal. Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 16.

“A nagyobbik fia pedig a mezőn volt, és amikor hazajött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előszólított egy szolgát, és megtudakolta tőle, mi folyik itt. Ő pedig azt mondta neki: Az öcséd jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, merthogy egészségben kapta őt vissza.Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Az apja azért kiment, és kérlelte őt. Ő pedig felelve azt mondta apjának: Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak.Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút. Ő pedig azt mondta neki: Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott.” (Lukács 15,25-32)

     Sok igehirdető és igeolvasó esik abba a hibába, hogy a tékozló fiú történetéből az ifjabb gyermeket mélyen elítéli, az idősebbről pedig nagyvonalúan elfeledkezik. Fontos tudnunk, hogy az idősebb gyermek sem tökéletes, akinek az a nagy hibája, hogy önmagát jónak hiszi, különbnek tartja és nem tud megbocsátani. Testvére iránti mély megvetés van a szívében, amikor azt mondja atyjának: Ez a te fiad!

     Rólunk van szó, hiszen mi vagyunk a jó vasárnapi keresztyének, akik magunkat különbnek tartjuk a frissen megtért atyafinál. Mi vagyunk azok, akik nem tudunk megbocsátani, akik úgy érezzük, hogy a másik kevesebbet ér, mert a mi zsír új körmünkkel szemben Ő csak a kopott sajátjával vette el lelkészétől az úrvacsorai kenyeret. Mi akarjuk az „egyházi divatot „diktálni és lenézzük azt a testvért, aki nem a vadi új göncében jött a húsvéti istentiszteletre.

     Isten új értékrenddel akar bennünket megajándékozni. Azt szeretné, hogy a megtért bűnöst befogadjuk és megbecsüljük.  Szeretné, hogy a szegényebbet, elesettebbet ne csak elfogadjuk, hanem testvérnek tekintsük. Öröme telne Istennek mindenkiben, aki nemcsak körmét, ruháját akarja megmutatni a templomban, hanem élő hittel vágyakozik Megtartó Ura után. Adja Isten, hogy a jövőben nem másokat megítélő és megvető emberként, hanem Krisztus kegyelme által megújult Istengyermekként állhassunk meg színe előtt. Ámen!

Genda Árpád Szabolcs

Pettyén

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 15.

“És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik” ( Lukács 15: 2)

A legtöbb vita, szóváltás mindig abból származik, hogy a vitatkozó felek be akarják bizonyítani, hogy igazuk van. Sokan a törvényszéken, idegen testületben keresik vélt igazukat.

Jézust vád éri a farizeusok és az írástudók részéről: bűnüsökkel barátkozik, velük asztalközösséget is vállal. A Mester nem tagad, nem is védekezik, ehelyett tanít. Egy olyan közösséget tanít, amely mindig áskálódik ellene, minden szavában, mozdulatában lesi a “gyenge pontot”, ahol meg lehet fogni, ki lehet kezdeni, utána pedig el lehet ítélni. Jól tudja, amit mondanak ostobaság, butaság, tudatlanság, de rossz indulatiság elsősorban. Mintha látszólag elismernék Jézus isteni voltát, úgy viselkednek. Aki tiszta, az óvakodjon mindentől,ami bemocskolná, vélekednek mások előtt.
Jézus elmond nekik három  érthető példázatot: az elveszett juhról, a drachmáról és a tékozló fiúról.
Mindhárom példázatnak két jelentős mozzanata van: az elveszés (vagy vesztés) és a megtalálás. Valaki mindig elindul keresni, aki megtalálja (vissza kapja) az elveszettnek hittet, annak szívét végtelen öröm járja át.
“Azért jött az embernek fia, hogy megkesse és megtartsa,ami elveszett”. Téged keres Ő, örülj, annak, hogy ma te lehetsz ez a megtalált.
Jézus éppen téged keres,
aki még ma nem szeret.
Hangod hallasd,
hullj elé lábainak,
hogy elmondhassa:
megtaláltalak!  Ámen.
Fodor Lajos
Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 13.

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.” (Lukács 14,11)

Olvasandó: Lukács 14,1-14

Jézus egy farizeus házában ebédelt. Látva, hogy a meghívottak válogatnak a főhelyekben a vendégeket és a vendéglátót példázatokkal tanította.

Először a vendégekhez szól, és arra tanítja őket, hogy hol kell keresniük a helyüket a közösségben. A vendégek számára az jelenti az örömöt, ha dicsekedhetnek érdemeikkel és elmondhatják másoknak, hogy milyen vélt érdemeik vannak, illetve miben különböznek másoktól. Ezért a főhelyeket akarják elfoglalni, hogy mindenki láthassa, mennyire előkelőek. Nem tudnak alázatosan örülni a közös együttlétnek, nem értékelik a közösséget úgy, mint egy kedves ajándék, melyet az érdemeiktől függetlenül kaptak. Ugyanakkor figyelmeztet bennünket egy másik veszélyre is, mely az alázatoskodásban rejlik. A feljebbültetésnek rejtett és számító magatartása az alázatoskodás, mely reméli, hogy megszerzi másoktól így az elismerést. A közösségben a helyünket csak Isten rendelheti ki, és Ő azt nézi, hogy miképpen értékeljük önmagunkat.

A vendégek után a vendéglátót szólítja meg Jézus. A vendéglátó tudja, hogy a vendégek meg fogják köszönni az ebédet, de ő már előre elvárhatja a viszonzást. Jézus ezért elítéli az olyan meghívást, amely mögött számítás húzódik meg, és előtérbe helyezi a szolgálatot. Így a valamit valamiért gondolkodást utasítja el. Megtiltja tehát, hogy jócselekedeteinkkel megelőlegezzük, elvárjuk Isten ajándékait, de megengedi, hogy várjunk és reméljük tőle a megfizetést.

és boldog leszel, mivel nem fizethetik vissza neked, de viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.

Isten gyermekeit a mennyek országának lelkülete vezetheti, ennek gyökere pedig nem lehet a számítás, csak az irgalom.

Kiss Szabolcs,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 11.

„Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt hoztak neki…” Lk 13,1

Olvasásra: Lk 13,1-21

Ha azt mondom, hogy néha pletykálunk másokról az Úrnak, felháborodunk? Jó. Tegyük meg. De attól még így van.

Egy, talán, első olvasásra nem is olyan érdekes történet a 13. fejezet első néhány verse, hisz miről beszél? Kétezer éves történelmi eseményekről: hogy Pilátus megöletett a templomban galileai embereket, feltehetőleg lázadókat, és a másik, hogy Siloámban eldőlt egy torony, és megölt tizennyolc embert. Ez a mai ember számára annyira nem érdekes. Megtörtént. Pont.

Azonban AHOGYAN elmondják, és AHOGYAN Jézus Krisztus reagál, megvilágítja a dolgok mikéntjét: benne volt a beszámolóban a kegyes vád, biztosan bűnösök voltak. Mint a vak ember mellett megszólaló tanítványok: ki vétkezett? Ott az emberben, mindig ott volt és lesz: vétkezett, és vétke súlyát kell elszenvednie.

Ezért kezdtem azzal, hogy pletykálunk Jézusnak: nézd, Uram, ott az a beteg ember, haldokló gyermek, szerencsétlen sors, biztosan vétkezett! Vagy ő, vagy a szülei. És lapul a zsebünkben a kő. Pedig lehetne úgy is: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Csak egy szót szólj, és meggyógyul. Így is lehetne. Így kellene.

Varga Botond,

Kisbábony

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 10.

“Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet várnak el.” (Lukács 12, 48b)

Sokat hangoztatott, de még mindig nem kellőképpen komolyan vett bibliai tanítás miszerint az embernek Isten által meghatározott küldetése van ezen a világon. Mindenkinek van feladata, amit senki más nem végezhet el helyette. S ha ez így van, akkor felelősséggel is tartozik megbízójának, azaz Istennek.

A fenti Ige egy olyan példázatnak a része, amely nem csak arról szól, hogy mindenkinek elvégezni való feladata van, hanem azt is elénk tárja az Úr, hogy különbség van a feladat mennyiségére nézve is. Vagyis van akire többet bíznak és van akire kevesebbet. Ennek függvényében történik majd a számonkérés is: akinek több adatott, attól többet is kérnek számon, akinek kevesebbet adott a Gazda, attól  kevesebbet is követel.

A példázatban kétféle magatartást tanusító szolgáról olvasunk. Az egyik számol azzal, hogy megbízója bármelyik pillanatban visszajöhet és megtörténhet a számonkérés, míg a mások arra gondol, hogy mindez később történik meg, ezért az élet örömeit féktelenül habzsolja, elhanyagolva feledatkörét még kegyetlenkedik is az alattvalókkal.

Vajon te tisztában vagy-e azzal, hogy neked is küldetésed van ebben a világban, olyan küldetésed, amelyet mennyei Gazdádtól kaptál? Tudod-e azt, hogy Isten előtti felelősséggel kell élned az életed? A hívő ember mindig tisztában van azzal, hogy minden pillanatban Isten előtt áll, ezért nem enged meg mindent magának, hanem igyekszik csak olyan dolgokat tenni, amelyek összhangban vannak Isten akaratával. Felelősséged nem csupán a családod körében kell érvényesüljön, hanem a munkahelyeden, az utcán, a szórakozásban, és tulajdonképpen az élet minden területén.

Ne feljtsd el, hogy egyszer lesz számonkérés, amikor mindenki elszámol majd tetteivel az Úr előtt. Te csak tedd azt, amivel Téged bízott meg az Úr és meglátod, nem bánod meg. Ámen.

                                                                                           Szilágyi Balázs,

Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten – 2016. július 8.

“Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek. Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” (Lk. 12 31-32)

„…ezek mind…”. Egy hosszabb eszmefuttatás után vagyunk túl, amiből kiderül, Isten odafigyel az emberre. Odafigyel és gondoskodik, kár tehát az étel, ital, ruházat, megjelenés estleg egészség miatt hajtani és aggódni. Az emberi lét nagy része mégis, vagy az emberek nagy része mégis ezek körül forog: Mit főzzek? Mi a kaja? Mit vegyek fel? Hogy áll rajtam? Mi lesz velem?…

Mi lesz velem ha elsikkadok a részletekben s ha az élet nem élet már csak aggódás, morzsolódás, félelem.

Jézus tudja kell enni, s fontosak a körülmények, de ami még fontosabb tudja, hogy ezek akkor kerülnek, helyre, ha az ember Isten országát keresi. Helyre kerül és megkerül a kellő, a szükséges, de nem kenyeret kell keresni, nem divatot kell követni meg a trendeket, hanem Isten országát, az örök élet lehetőségét. Mit keres a mai ember, mit tervez, mit szeretne, boldog életet, párt, partnert, nyugalmat, munkát, megbecsülést? Csak Isten országát keresve akadunk rá arra ami tényleg kell nekünk. A fenti két igesor nem csak azt vetíti elénk, hogy dolgaink megoldódnak itt a földön, ha Isten országát keressük, de AZ „az ország” is megtalálható, VAN és nem csak kell az az ország ha nem is úgy mint Zorán dalában.

Isten neked szánja országát, hív hogy polgára légy örökké! Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare