A Kárpát-medencei református nőszövetségek kezdeményezésére 2006 óta december első vasárnapján rendezik meg a Kárpát-medencei imanapot. A Szatmári Református Egyházmegyében minden évben megtartották a programot: idén először nem Szamos-negyed, hanem Szigetlanka volt házigazda. Nagy Erika megbízott egyházkerületi nőszövetségi elnök kezdeményezésére minden évben más házigazdája lesz az imaalkalomnak. Vasárnap délután tizenhat gyülekezet képviseltette magát az imanapon: Szatmár-Láncos, […]
Kategória: Szigetlanka

Előadventi csendesség a szigetlankai SZIKÉN
Krisztus király vasárnapján (ebben az évben akár advent nulladik vasárnapjának is lehetett volna nevezni), délután SZIKE istentiszteletet tartottak Szigetlankán, ifjak és örökké ifjak töltődtek és készültek az adventre. A The Phoenix SM szatmári zenekar a Fiatalok projekttel érkezett a Deák térre. Adventi, lelki énekekkel, hangoltak az ünnepre és az Eljövendőre. Csodálatos hangzás, minőségi könnyűzene, jó […]

A gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk – Lankadatlanul
Teltház volt a szigetlankai református templomban. A Lankadatlanul nyitott bibliaórán még nem voltak ilyen sokan. Olyan téma került terítékre, ami elkerülhetetlenül jelen van, vagy jelen lesz az ember életében: a gyász folyamatáról dr. Bodó Sára egyetemi docens beszélt. Csütörtökön 18 órától Rácz Ervin lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, a különböző gyülekezetekből érkezőket. Kocsis Leila segédlelkész ötlete […]

Lankadatlanul – a gyász folyamatáról
A szeretett személy hiányának fájdalma nehezedik mellkasodra? Sokszor visszahúznak az emlékek? Mit jelent továbblépni a veszteség nehézségeiben? Gyere, és hallgasd meg az előadást! Gyere, és ismerd meg a gyász folyamatát! – ezzel a bátorító hívással hirdették meg a soron következő Lankadatlanul nyitott bibliaórát, melyben a gyász folyamatáról lesz szó. Meghivott előadó dr. Bodó Sára egyetemi […]

Mi van a halál után? – vigasztalás a Mátyás király utcai temetőben
Szólt az evangélium vigasztaló üzenete a Mátyás király utcai temető kápolnájában, hogy ne csak a gyertyák világítsanak, hanem az Ige fénye hassa át a szíveket. November 2-án 18 órától hét különböző Ige világított egy láthatatlan hétágú gyertyatartóból: “És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy […]

Reménységről a Reménység Szigetén, az Erdélyi Halottak Napján
Budapesten a Reménység Szigetén emlékező és vigasztaló istentiszteletet tartottak úrvacsorai közösségben. A Reménység Szigetén található Erdélyi Gyülekezet temploma, a Romániai Református Egyház Királyhágómelléki Egyházkerületének magyarországi gyülekezete. Dr. Fazekas István vezető lelkész szervezésében november 1-én az Erdélyi Halottak Napján, az esti istentiszteleten Rácz Ervin-Lajos református lelkész, Szatmárnémeti-Szigetlanka lelkipásztora, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora hirdette Isten […]

Kárpát-medencei imaéjjel Szigetlankán
Néhány fiatallal megtartották az imaéjjel programját Szigetlankán. Kocsis Leila segédlelkész vezetésével, ha nem is egész éjjelre, de egy hosszabb estére való programban vehettek részt az ifjak. Október utolsó péntekjén gyűltek össze a Szigetlankai Emmaus Gyülekezeti Házban. Nemcsak Szigetlankán, hanem Kárpát-medence különböző részein is megtartották az Magyar Református Egyház Zsinati Ifjúsági Osztályának rendezvényét a Kárpát-medencei Református […]

Lankadatlanul az önismeretről
Hosszú szünet után ismét jelentkezik a Lankadatlanul, a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaórája. Kézdivásárhelyről érkezik előadó. 2023. október 13-án, pénteken 18 órától a szigetlankai református templomban Ruszka Sándor kézdivásárhelyi református lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági előadótanácsosa tart előadást: Csak azt nem tudom ki vagyok címmel. A Villon idézet önismeretre sarkall, az előadás is erről fog […]

Kérdezz! Felel – új igehirdetés-sorozat és gyülekezetépítési program Szigetlankán
Új igehirdetés-sorozat indult Szigetlankán a délelőtti istentiszteleteken, megemlékeztek nemzetünk hőseiről és csodás zenei élményben is lehetett részük mindazoknak, akik elérkeztek a délelőtti istentiszteletre, ugyanakkor új gyülekezetépítési program indult el. Hat éve a délelőtti istentiszteleteken sorozatok alapján szól az igehirdetés. Voltak témasorozatok, több bibliai könyv alapján hangzott a prédikáció üzenete, legutóbb 50 prédikációt is hallhattak Pál apostolnak […]

Közösségről, vigasztalásról, szeretetről Paptamásiban
Paptamási község minden gyülekezete részt vett azon az ökumenikus istentiszteleten, amit község napja alkalmából tartottak. A környező falvakból: Nyüvedről, Pelbárthidáról, Kügypusztáról is érkeztek a paptamási református templomba, reformátusok, katolikusok, baptisták. Vasárnap az Igét Rácz Ervin Lajos, szigetlankai lelkipásztor és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora hirdetett Igét az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 11. részének 19-től […]