Adventi körlevél

„Az asszonyi bölcsesség építi a házat…” (Péld.14, 1a.)

Kedves Testvéreim!

A fenti bibliai ige a mottója a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete által előkészített imanapi programnak, amely sorrend szerint a kilencedik.

A Királyhágómelléki Református Nőszövetség is évről-évre bekapcsolódik abba az imanapi mozgalomba, amely a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás okán született, amikor a Kárpát-medencei református nőszövetségek elhatározták, hogy az imádság hullámhosszán átölelik a megbántott, megalázott magyarságot, Istentől lelki megújulást, gyógyulást kérnek az egész nemzet számára. 2006-ban a Dunántúl, 2007-ben Erdély,2008-ban Tiszáninnen, 2009-ben Horvátország, 2010-ben Tiszántúl,2011-ben Kárpátalja, 2012-ben Királyhágómellék, 2013-ban Dunamellék készített elő imanapi liturgiát az imádkozó közösségek számára. Így került sorra 2014-ben Szlovákia református asszonyközössége.

„A választott ige, a megírt ima hangozzék el sok-sok ember ajkáról, ezzel is erősítve az összetartozás érzését, hiszen Krisztusban egyek vagyunk.”- írja Porubán Fülöp Angéla, az egyesület elnöke.

2014. december 7-én együtt imádkozunk majd nemzetünk egyik legmegpróbáltabb, a történelem viharaiban legmegalázottabb közösségéért, felvidéki testvéreinkért.

Az imanapi anyagot, füzeteket és cd-t szétosztottuk november 21-én a Szilágysomlyón tartott elnökségi találkozón, hogy minden egyházmegye megszervezhesse az imanapot, de az anyag megtalálható a : refomatus.hu  weboldalon is.

Az imanapi perselypénzt a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesületének szánjuk, ezért szeretettel kérem azt eljuttatni minél előbb a címemre.

Áldott imanapi alkalmakat, boldog, békés adventet és Karácsonyt kívánok egyházkerületünk minden gyülekezete és nőszövetsége számára.

Szeretettel,

Bogya-Kis Mária

nőszövetségi elnök

Szatmárnémeti, 2014-11-25

KÖZLEMÉNY

25 év jogállamiságba vetett hitünk dőlt ma meg azzal, hogy a Ploiești-i táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó Kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.

Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben, ezért november 29-re, szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hívunk össze 11 órára a kolozsvári Kétágú templomba, ahol az egyházkerületi közgyűlés meghatározza, hogy milyen irányba indulunk tovább.

Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget, ha nem többet a 700 000 lelket számláló református közösséget arcul csapták, hazugnak, csalónak, követelőzőnek nevezték. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte, vagy nem léte a tét. Ez a visszaállamosítás azt üzeni, hogy ebben az országban bármikor bármit meg lehet tenni. Ugyanakkor igazságtalanság történt azokkal szemben is, akik a munkájukat végezték.

Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.

Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához! A román állam most minden ’90-től erre visszaszerzett ingatlan birtokviszonyát megkérdőjelezte. A református egyház tulajdonának alig egyharmadát adták vissza, most pedig erről az egyharmadról is azt mondja, hogy törvénytelenül és jogtalanul került vissza jogos tulajdonosához. Ettől kezdve már csak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága marad lehetőségként, ahol meg kell hallják az európai keresztyénség, reformátusság tiltakozását!

“Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel az ellenség hahotázva azt mondta rólatok: Birtokunkba kerültek az ősi halmok! – ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel szájukra vettek titeket a rágalmakat terjesztő népek, azért, Izráel hegyei, halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!

Ezért így szól az én Uram, az Úr: Fölemelt kézzel esküszöm, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket!

Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket.”

(Ezékiel könyve 36, 1-4a-7-9)

Kató Béla                                                                       Markó Gábor

püspök                                                                                főgondnok

Fodor Lajos: Adventi bizonyosság

Gondolkodom,

mi tévő legyek,

hogyan töltsem

el a perceket,

az időt,

az advent heteit?

 

A várakozás,

a csend nem elég,

lépnem kell felé,

Aki bizonyosan

a kellő időben

megérkezik.

Kategória: vers  Szóljon hozzá

Teleki Blanka emlékünnepély Szatmárpálfalván

Szatmárpálfalván a vasárnap délelőtti istentiszteletet követően megemlékezést tartott a református egyházközség, Teleki Blankára nemzeti nagyasszonyunkra emlékezett. A fiatalok énekszóval, verssel és zongoradarabokkal tették még ünnepélyesebbé a megemlékezést. Ezt követően az előtérben található emlékmű elé vonult a gyülekezet, ahol a Református Egyházközség és a Teleki Blanka Nőszövetség koszorúit helyezték el azon.

Teleki Blankáról

Az V. kerületi Szabadság téren annyi a látnivaló, hogy még a jobb útikönyvek sem képesek valamennyivel foglalkozni. Ott a Magyar Nemzeti Bank épülete, a régi Tőzsdepalota, az amerikai követség, a szovjet emlékmű, a Bandholtz-szobor, és még sorolhatnánk. Pedig a szerényen meghúzódó épületek is izgalmas történeteket mesélhetnének. Ha a falak mesélni tudnának!

Ott van például a 3. szám alatti hófehér, egyemeletes épület, amely ma a Katolikus Tábori Püspökség székhelye.

E falak között nyitotta meg magyar nyelvű leánynevelő intézetét 1846-ban Teleki Blanka. Az iskola célját a Honderű lapban így fogalmazta meg:

„Célja a nő nevelésének szabad oktatás által olyan irányt adni, mely a nőt a hazai nyelv és történelem helyes elsajátítása révén hazájához méltó honleánnyá és igaz magyar nővé neveli.”

Blanka grófkisasszony volt, élete azonban nem igazán úgy alakult, mint egy átlagos nemeslányé a 19. században.

Erdélyi arisztokrata család sarja, Nagybánya közelében született, Hosszúfaluban 1806-ban. Fiatal korában Münchenben és Párizsban (ó, Párizs!) festészetet tanult, Budán pedig Ferenczy István szobrász növendéke volt. Hivatást mégis nagynénje, Brunszvik Teréz hatására választott, aki az első magyar óvodákat alapította.

A reformkorban erősödött meg a korszerű nőnevelés mozgalma. Ennek jelentős lépése volt, hogy Teleki Blanka létrehozta a leánynevelő intézetet, amely az első magyar középfokú leányiskola volt.

Az első lépések nem voltak egyszerűek. A cenzúra megakadályozta a nevelési program széles körű terjesztését, Teleki Blanka felhívása csak a kis példányszámú, alig olvasott Honderűben jelenhetett meg, a közvéleményt irányító Pesti Hírlapból, az Életképekből, ebből a jelentős irodalmi újságból és a népszerű Divatlapból a cenzor kihúzta, s a közlést ismételt folyamodás ellenére sem engedélyezte. De Kossuth, Deák és Bezerédj megígérte támogatását. Széchenyi viszont tartózkodó volt, talán gyanakodott a Párizsból hazajött grófnő radikális nézeteire, egyes elméletek szerint pedig a problémát az okozta, hogy egy angol nőt ajánlott pedagógusként, és valószínűleg zokon vette, hogy Teleki Blanka kijelentette: intézetében a nevelést magyarokra bízza.

Cs. Szabó László később, 1938-ban a Nyugat hasábjain így ír az iskoláról: „Az én időmben tűnt el a Szabadság tér sarkáról a vértanu Teleki Blanka lányintézete, amelyben egy bolondítón szép fiatalember tanította a történelmet. Aztán honvédruhát öltött, szerelmes lánysóhajok felhőztek utána, szörnyű hősi halálát a gyalui havasokban Jékely Zoltán versben s prózában megénekelte. Vasvári Pálnak hívták.” Vasvári Pál mellett, aki a magyar nyelvet és irodalmat, valamint a történelmet oktatta, a testület tagja volt nevelőnőként Lövei Klára, a természettudományokba pedig Hanák János avatta be az ifjú honleányokat. A tanerő Kossuth hívei közül került ki, a szabadságharc alatt az intézet tanárainak nagy része honvédként harcolt.

1848 végén azonban Teleki Blanka kénytelen volt bezárni az intézményt, és Debrecenbe, majd Szegedre menekült. A sebesült honvédeket pénzzel, élelemmel segítette, amikor kellett, rejtegette. Több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta és külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezéséről a bécsi rendőrség tudomást szerzett, 1851-ben letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona „búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések” színhelye volt.

A vádirat kiemelte Teleki Blanka „ritka szellemi képességeit, rendkívüli bátorságát, erős akaratát, de ezen tulajdonságok hiúvá, elbizakodottá tették…” A vádpontok közt szerepel a lánynevelő intézetnek a Honderűben közzétett programja, valamint egy papírra vetett gondolat: „Mindenki saját sorsának kovácsa… akinek nincs hozzá ereje, hogy a méltatlan béklyókat lerázza, az csak fetrengjen rabszolga módjára a porban.”

Két éven keresztül volt vizsgálati fogságban Pesten az Újépületben – éppen szemben az egykori iskolájával! 1853-ban tíz évi várfogságra ítélték, Brünnben, Olmützben és Kufsteinben raboskodott.

Nagynénje, Brunszvik Teréz mindent latba vetett a kiszabadításáért. Leveleket írt a külföldi uralkodóknak, kik valaha olyan kedvesek voltak hozzá, kérte, lépjenek közbe a föld hatalmasai, hogy unokahúga, a hőslelkű Teleki Blanka ne szenvedjen az osztrák börtönben. Hiszen nincs egyéb bűne, mint hogy nagyon szereti szegény hazáját, Magyarországot.

Sokáig kellett küzdenie, Teleki Blanka csak 1857-ben szabadult amnesztiával, ekkor már 51 éves volt. Testileg megtörten és kimerülten, de szellemileg frissen húgához költözött Párizsba. Ma ott is nyugszik, a montparnasse-i temetőben.

Teleki Blanka a női egyenjogúság úttörője volt Magyarországon, és ez párosult a forradalmi hevülettel, hazaszeretettel. 1848 áprilisában a márciusi 12 pont mintájára tanítványaival kihirdették az intézmény kiáltványát a nők egyenjogúsága ügyében. Persze nem a címben idézett felszólítás a legfontosabb benne – az csak nekem kedves, miután több évig kínoztam a tehetségtelenségemmel a zongoratanárnőt és magamat.

A kiáltványt olvasva azon gondolkozom, előrébb vagyunk-e ma valamivel ezen a területen. Íme a kiáltvány teljes szövege, továbbgondolásra, szeretettel.

„Ki van mondva a szabadság, testvériség elve. Következetességből szóba hozatik a nők emancipációja, hol komolyan, hol gúnyból – Mindkettőnek örvendünk.

Természetes, hogy szabadságra vágynak a nők is, hogy vad önkénynek tekintik, ha a törvény száraz szavakkal kimondja örök kiskorúságukat – de aligha Magyarország hölgyei az emancipációnak most még jobb hasznát tudnák venni, mint a bécsi szomszédok.

Gyermekek vagyunk, kiskorúak nemcsak a törvény, hanem a szellem itélőszéke előtt. Kisszerű önérdektől menekülni még nem tudunk, külsőségekben keressük a szabadságot.

Lelkesednek néhányan közülünk, s a halálra fáradt Kossuthnak április 15-én a zápor dacára, hosszasan mondják el hálájokat, hogy „özvegyen nem maradtak”… egy lelkes éljen nőajakról a tömegben többet ért ezer önzéssugallta imánál.

Lelkesedünk újra, s már-már felcsapunk a nemzetőrökkel, amazon seregről álmodozunk… gyönyörű karikatúrákra adunk alkalmat.

Harmadszor lelkesedünk, s ím a „Brüder, Kameraden!!” számára fehér zászlót hímezünk… bár Bécsben ne hagyta volna a küldöttség.

Ne így, hazám hölgyei! Kacérkodni a szabadsággal nem szabad, azt magára ölteni, mert divat, mert jól áll, szentségtörés – de kötelessége mindenkinek magát arra képessé tenni, hogy e szent szó értelmét egész nagyszerűségében felfoghassa.

A szellemi szabadság megtermi maga gyümölcsét annak idejében a társasági viszonyokban is. Szabadítsuk fel a szellemet közöttük – erre nem kell törvény, nem kegyelem – reformáljuk önmagunkat.

Erény, lelki erő, szellemi kifejlődés, nélkülözhetése a lélektörpítő fényűzési semmiségeknek, fogékonyság a nagy eszmék felfogására, kitartás ott, hol nagyszerű dolgok forognak kérdésben – ezt tűzzük ki célul, erre törekedjünk. Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké. Legyünk érdemesek arra, hogy társaiknak nevezzenek a forradalom fiai. Minden nő, kinek testvére, kedvese, férje van, tegyen úgy, mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot, s ébressze benne azon erős hitet, hogy nem gyámoltalan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen talál.

Hatalmas téren áll a nő, ha felfogja helyzete egész fontosságát. Kezében a jövő nemzedék. A magánkörben, a családi élet oltárán erélyesen állni, kötelességét mint honleány, mint nő, mint anya lelkiismeretesen betölteni, ez most a feladata. Itt, nem a nyilvánosság mezején veheti le magáról a kiskorúság bélyegét, melyet eddig nem állása a polgári társaságban, hanem gyávasága tűzött rá, s ferde neveltetése. – Igen, ferde neveltetése.

Értsétek meg jól a kor intését, ti anyák, neveljétek leányaitokat úgy, hogy megfeleljenek a forradalom igényeinek. A forradalom embereket követel. Neveljétek leányaitokat emberekké, nem pedig ephemer, minél hamarább férjhez adandó lényekké, mintha a nő, hasonlóan a lepkéhez, elérte volna a rendeltetése végcélját, mikor a pártát leoldják fejéről. – Az élet hosszú, a leányból anya lesz, honpolgárok anyja, s a haza számot kér tőle fiaiért. – Anyák emberekké neveljétek a hon leányait. Azért:

1. Vegyétek ki rögtön leányaitokat a gouvernantok kezei közül. Saját szemeitekkel őrködjetek a hon kincsei felett.

2. Adjatok leányaitoknak lelkes nemzeti tanítókat, kik a tudománnyal együtt szilárd elveket s hazaszeretetet oltanak szíveikbe.

3. Mellőzzétek a zongorát, ezt a lélekölő idővesztegetést, melyet félredob az eszes lány, mihelyt férjhez ment. Tanuljon helyette inkább dallani. Égi ajándékul adá nekünk teremtőnk a hangot, hogy legyen tolmácsa lelkünk érzelmeinek ott, hol a nyelv ezt nem bírja.

4. Fordítsatok több időt a tudományokra. Történet, ez adhat egyedül szélesebb világnézetet, ez ragad ki bennünket a köznapiasság kisszerű köréből. Erkölcstan tanítsa a leányt jót rossztól megkülönböztetni, hogy meggyőződésből kövesse az erény útját, ne csak sejtelemből.

5. Taníttassátok röviden az egészségtant: így megelőzitek mindazon untató gyengélkedéseket s szeszélyeket, melyeknek annyian áldozzák fel családjok boldogságát.

6. Végre ne pazarolja többé leány idejét hasztalan női munkára, ezek által jelleme csak silányul. Tanuljon varrni fehérneműt, ruhát – ha kell -, de ne kössön sapkát, dohányzacskót, hogy ajándékaival az üres arszlánsereg kérkedjék.

ĺgy reformáljuk leánykáink tanuló-termét. Magunk pedig rontsuk le körültünk a hamis istenek oltárait, melyeknek áldoztunk. Legyünk egyszerűek, nemesek szívben és külsőben: szakasszuk szét a conveienz-szőtte üres viszonyokat – keressünk szellemi élvezetet, keressük a kitűnő elméket, kiknek ragyogó észfáklyája nappalra derítheti lelkünk homályát.

A forradalom kiemelte ifjainkat a köznapiasság süllyesztő porából. Messze haladtak a fiatal sasok, merész reptökben megközelítik az ideált. Legyünk ébren, polgártársnéim. A kor rohanó gyorsasággal változtatja át az életet, elmaradnunk nem szabad, nem lehet. Előre, hazám lányai, fejlődjünk, szilárduljunk, hadd legyen valóság a három szent szó: egyenlőség, testvériség, szabadság!”

(forrás: http://szerelmembudapest.blog.hu/2012/11/29/mellozzetek_a_zongorat)

Változatlanul céltudatos – Nagy-Baló Csabánál jártunk

Az olvasóknak, főleg az egykori refiseknek aligha kell bemutatni Nagy-Baló Csabát. Hétfőn Sárospatakon jártunk és jól eső érzéssel tapasztaltuk, hogy ismert céltudatossága, lendülete aligha fogyott, sőt.

Azt tudjuk, hogy 1991-től a Szatmárnémeti Református Gimnázium vallástanára volt. De mi lett vele ezután az utóbbi kilenc esztendőben? 2005-től Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnázium kollégiumvezetője volt. 2008-tól a Makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában tanított. Tagja a Zsinat Oktatási Bizottságának és a Református Pedagógiai Intézet (RPI) Igazgatótanácsának.

Jelenleg, idei év szeptembertől – ötéves megbízással – Nagy-Baló Csaba vezeti a Sárospataki Református Kollégium oktatási-nevelési intézményeit. Minőségi javulás, csapatmunka, töretlen lelki és szellemi építkezés jellemzi munkáját. Ahogy ő fogalmaz: a sárospataki refinek a “Bajnokok Ligájában” kell játszania.

Aki kíváncsi, hogy még mi történt vele, hallgassa meg a Harangszó Rádió 160. adását szombaton 18 órától… volt diákjainak is üzen.

Az élet kölcsönben a tiéd…

Tizennyolc éves leszek idén karácsonykor. Ez is csak egy szám, mint az összes többi. Nekem a világot jelenti.

Kislányként…, mikor minden nap megalázva tértem haza a kisvárosi iskolából, hosszú évekig csak a Magány volt a barátom, mert ezt érdemlik a különcök, a falusiak. Valahogy engem nem érdekelt milyen márkájú cipő van a lábamon, nem volt fontos, hogy a büfében édességet tudjak venni.

Nagymamám kemény asszony, maximalista, s belőlem is azt nevelt. Hajnalban kelt, hogy szendvicset csináljon nekem minden reggel, és mennyei teát öntött a kulacsomba. Olyat, még az istenek sem ittak soha. Aztán elment dolgozni, estefele, mikor hazaért takarított, megfőzte a vacsorát, elpakolt a négy unokája után. Minden nap így kezdődött, elégedett voltam ezzel az élettel. De ez az undorító közeg sorokba akart kényszeríteni… S bizony volt, amikor nem tudtam ellenállni. Tűrtem több, mint hat évig.. Emlékszem minden egyes szavára. Arra is emlékszem, hogy hányszor ordították nekem osztálytársaim, hogy kövér disznó vagyok, meg semmirekellő.

Ezt a szó „semmirekellő”, már tíz évesen azzal azonosítottam, hogy kárnak élek. Így teltek az évek a fejem felett. Kívülállóként a nagyok közt leltem meg a helyem. Emiatt még jobban kiközösítettek, de már nem érdekelt. Nem tudom, pontosan hány éjszakát sírtam át azért, hogy tizennégy éves legyek, hogy komolyabban vegyenek, s ne csak egy… gyereket lássanak bennem, aki semmit sem tud az életről. Tizennégy éves koromban sem változott semmi, sem tizenhat évesen. És most?

Most félek. Nem a változástól, hanem attól az érzéstől, ami végigkísérte az életem. Hogy nem fogom megélni a felnőttkort. Nem magam miatt aggódok. Mindent megkaptam az élettől, amit csak kaphattam. Boldog, elégedett életem volt, még ha az élet olykor meg is gyötört. Mindennél jobban szeretem a családom. Ott ült majdnem mindenki az asztalra terített pompázatos vacsora mellett. Csicsás finom ételek és finom bor vett körül. A szalvétán télapó és egy hóember szánkózott. Torta is volt, nagy habos, tele gyümölccsel, amit szeretek. Engem ünnepeltek. Körbenéztem, és próbáltam megjegyezni a pillanatot, hogy itt vannak velem és együtt örülünk. Mert úgy megijedtem, hogy nem lesz több ilyen karácsonyunk. Azt hitték a meghatottságtól sírok. Kicsit attól is…, de legfőképp az érzések miatt. Remélem tudják, hogy szeretem őket…

Voltam harcos, harcoltam, minden ellen, amit rossznak éreztem. Voltam gyenge, eltiport kis virág. Volt, hogy összeomlottam. Sokszor kerestem értelmét az életnek. Mi végre teremtettem, mi a sorsom, miért vagyok a Földön, ebben a családban. Türelmetlen is voltam, mindenakaró. Aztán megértettem. Hogy az életem nem az enyém, hanem mindenkié. Mindenkiért kell élnem, nem magamért. És, hogy a miértre a válasz a szeretet. A szeretet a legnagyobb erő, az a fajta tiszta fény, ami megvéd a társadalom és a kapzsiság mocskától, ami nem enged teret az Egómnak. Tizennyolc éves leszek! Köszönök mindent. Hálás vagyok. Megtaláltam az utam, megnyugodtam. Már nem számít, miért bántanak…, mert ők csak bábok. A társadalom, az egójuk, a pénz bábjai. Elveszett csodák. Tudom, mit kell tennem.

Adj erőt, hozzá Uram, hogy kíméletesen tudjak élni, és ne engedd, hogy az Egóm hatalmába kerítsen. Mind emberek vagyunk. Ezen a lecsupaszított szinten, mindenki egyenlő, s Én mindenkit szeretek. Csak ezt tudom adni. S, ha majd az emberiség elméje ledobja rabláncait, visszatérnek igazi valójukhoz, s az ember szó nem a pusztítást fogja jelenteni… Akkor mindenki megérti, az élet az a csoda, ami csak kölcsönben a Tiéd…

P.A.N.

Kategória: Gondolatok  Szóljon hozzá

Élő Kövek az egyházkerületi bibliaismereti vetélkedőn

Élő Kövek – Jézusom, áldozatodra gondolok

Élő Kövek – Irgalmad Tengerében

Kategória: Videók  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. november 25.

„… és megtér mindenki a gonosz útjáról, én pedig megbocsátom bűnüket és vétküket.” Jer 36,3

Olvasásra: Jer 36,1-19

Sokszor mondjuk, a szó elszáll, az írás megmarad. Isten itt most így szólítja meg a népet: Jeremiásnak már nem szóban, hanem írásban kell közölnie Júdával az Úr kijelentéseit. A próféta magához hívatja Bárukot, és az írástudó hűségesen lejegyzi, majd felolvassa a címzettek előtt Isten üzenetét. A hallott ige szíven üti a hallgatóságot, azonnal tudják, érzik, ebből még baj származhat!

Isten írott üzenete áll az olvasott versek középpontjában, és az idézett ige: hátha megtér Júda, és Isten megbocsátja vétkeiket.

Látunk egyfajta viszonyulást a lejegyzett isteni szóhoz: az ember, aki magába száll, és megérti, nem Isten útján járok. Ott még felolvasták az üzenetet, ma már te is olvashatod. De olvasod? Olvassuk? Az el nem szálló szó, vajon elér a lelkedig?

Isten időt ad a megtérésre. Isten kivár. Jójákim negyedik évében jön a parancs, és mire Báruk felírja az igéket a tekercsbe, eltelik egy év. Az Úr nem siet, várja, mikor hallod meg a szavát? Erre a szent, isteni türelemre is oly nagy szükségünk lenne! Hogy ne siessünk és ne siettessünk alkalmakat, az élet visszahozhatatlan pillanatait. Hogy ne sürgessük a változást, ám ugyanakkor vegyük egészen komolyan annak szükségességét. Ha meglenne bennünk ez a türelem, talán az ünnepet sem a kisgyermek ajándékot felkutató izgalmával várnánk, hanem azzal a békével, amely tudja, megérkezik a megígért Messiás.

Varga Botond,

Kisbábony

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. november 24.

„És parancsola Jeremiás Báruknak, mondván: Én fogoly vagyok, nem mehetek be az Úr házába.” (Jer 36,5)

Minden istentisztelet, minden Istennel csendességben eltöltött alkalom egy lehetőség, ami nem tér vissza többé. Mikor jövünk rá erre? Akkor, amikor már képtelenek vagyunk rá, elmennénk ezekre a találkozásokra, de nem mehetünk, mert korlátozva vagyunk.

Ha fogoly vagy, te sem mész be az Úr házába. No, nem azért mert nem engednek, hanem azért, mert a fogságod nem ereszt. A pénz utáni hajsza, az eszeveszett rohanás, a nyugalom napjának teljes elvetése sokszor minket is rabságba ejt, pedig Isten a legjobbat akarja nekünk ott adni, mégpedig a teljes szabadságot.

Sokmindent nem értek. Az élet hoz olyan eseményeket, amit bonyolult volta miatt nem értünk. A közéletben aztán végképp érthetetlennek tűnnek dolgok, érdekek hálója ejt csapdába embereket, s aztán jöhetnek a bonyolult összeesküvési elméletek. Nem volna jó szabadulni ezektől?

Ma már a börtönökben is lehetőség nyílik arra, hogy az Úr házába menjünk. Nem kell kipróbálni, de üzenetértékű, hogy nincs olyan fogság, ahonnan az Úr ki ne menthetne, nincs olyan helyzet, ahonnan ne szabadíthatna meg! De ezt neked is akarnod kell!

Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Egyházkerületi bibliaismereti vetélkedő a mikolai fiatalok

Nyolcadik alkalommal szervezték meg  Érmelléken,  2014 november 22-én az Egyházkerületi Bibliavetélkedőt. A kilenc egyházmegyéből 11 csapat vett részt a Magyarkécen lebonyolított vetélkedőn. A házigazdák , noha az első olyan döntő volt ahová a  helyi csapatnak nem sikerült bejutni, kiváló szervezésben adtak tanúbizonyságot vendégszeretetükről. Az érkezőket étellel, meleg italokkal, kedvességgel fogadták. Több csapat tagja, akik évek óta visszajárnak örömmel üdvözölték egymást s a most először érkezettek is hamar barátokra leltek.

A megnyitó Istentiszteleten Illyés Tamás, érszőlősi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét, amelyen- és azt követően a nap folyamán többször az Élő kövek keresztyén együttes közreműködött dicsőítő és bizonyságtevő énekekkel. A házigazda lelkipásztor, Mike Pál üdvözlete után Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi lelkipásztor, az Érmelléki Egyházmegye ijúsági előadója tartott rövid eligazítást majd kezdetét vette a vetélkedő. Ötven kérdésre kellett a négytagú csapatoknak válaszolni, amelyek tízes blokkokba voltak csoportosítva.

A vetélkedő befejezése után Dr. Zabán Bálint Károly kisszántói lelkipásztor, aki a Kolozsvári Protestáns Teológián is előad, lendületes, közvetlen, ugyanakkor lényegretapintó előadást tartott a hallgatóságnak, amely interaktív és audiovizuális elemeket használva, kortörténeti csemegékkel fűszerezve végigvezetett a Királyok első és második könyvén. A néhol megdöbbentő és provokáló gondolatok és képek arra a kérdésre keresték a válszat, hogy milyen is a király, van-e egyáltalán király és ki is az én királyom akinek hódolok, aki előtt leborulok. A végkicsengés mindenki számára egyértelmű volt. A nagy király, az én királyom a töviskoronás Jézus Krisztus.

Előadás után a közeli iskola épületében az ebéd következett, majd a templomban sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre.  A Szatmári Egyházmegyét képviselő Mikola csapata idén az ötödik helyen végzett. A háromnegyed részben új közösségnek számító csapat tagjai: Kállai Lídia, Tasnádi Tamara, Tasnádi Tímea és Zsiga Zsanett voltak. Negyedik lett Temesvár, harmadik  Margitta, második Kraszna és első Érszőlős csapata. Így most már évek óta sikerül az érmellékieknek az első helyet az egyházmegyén belül tartani.

Az eredményhirdetés izgalmait Dinnyés József vendégmeghívott oldotta sajátos közvetlenséggel, aki magáról így vall: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok”. 66 évesen, kilenc unoka nagyapjaként is szellemi frissesség, nyelvi játékosság, zenei egyszerűség, mély mondanivaló művészetének jellemvonásai. Sötét este lett már mire a búcsúzkodásra sor került. Ki-ki indult haza  a nap élményeitől csillogó szemekkel, fényes lélekkel, hálás szívvel.

A mikolaiaknál ezzel befejeződött az idei  őszi „betakarítás”. A magvetés beérett, gazdag lett a szüret. Az elmúlt néhány hét bibliavetélkedős helyezéseket, a Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyen dobogós eredményeket és a Batizi András énekversenyen is első, második díjat hoztak. Közben a résztvevők gazdagodtak tudásban, gyarapodtak hitben, erősödtek a közösségben. S talán ez minden díjnál a legfontosabb.


Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare