,,Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” – (Róma 1,7)
Pál nem azzal kezdi, hogy mit kell tennünk, hanem azzal, hogy kik vagyunk. Isten szeretetének tárgyai vagyunk. Ez a szeretet nem a mi teljesítményünkön alapul, hanem az Ő döntésén. Mielőtt egyetlen jó cselekedetet is felmutatnánk, már szerettek vagyunk. Ez a biztonság adja meg a belső szabadságot: nem a világ elismeréséért hajtunk, hanem egy már megkapott szeretetből élünk.
Sokszor félreértjük a szent szót, és távoli, hibátlan alakokra gondolunk. A bibliai értelemben vett szentség azonban elkülönítettséget jelent. Isten kivett minket a céltalanságból, és saját céljaira szentelt fel. Nem azért vagyunk szentek, mert sosem hibázunk, hanem mert Isten igényt tart ránk. Az elhívásunk pedig nem a templomfalak közé szól, hanem a mindennapokba: a munkába, a családba, a magányba.
A köszöntés két ajándékot kínál, a kegyelmet, ami Isten lehajló jósága, és a békességet, ami nem a bajok hiánya, hanem a rend és a teljesség állapota Istennel. Ez a sorrend megfordíthatatlan. Csak a kegyelem átélése után születhet meg a szívünkben a valódi, viharálló békesség.
Ma, amikor elindulsz, ne feledd: Isten nem távoli szemlélője az életednek, hanem az az Atya, aki neveden szólított, és szentségbe öltöztetett Krisztusban. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony