,,Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” – (János 21,22)
Olvasandó: János 21.
Jézus szavai Péterhez egyszerre személyesek és határozottak: „Kövess engem!” Ez a rövid mondat úgy szólít meg, hogy közben rendet tesz bennünk – különösen abban, hogy mi az, ami nem a mi dolgunk.
Az Úr hívása nem emberi teljesítményhez kötött. Nem Péter érdeme, hogy megszólítja őt Jézus, és az sem az ő hatáskörébe tartozik, hogy ez a szó kit és hogyan érint még. Az Ige él és hat, túl rajtunk, függetlenül tőlünk. Mi gyakran szeretnénk „kézben tartani” a lelki folyamatokat, látni az eredményeket, irányítani mások útját – de ez nem a mi dolgunk. Az Úr szava sokakat elér, sokféleképpen, és ez az Ő kegyelmének titka. Nekünk az a rész jut, hogy meghalljuk és engedelmeskedjünk.
Pétert zavarba hozza, hogy János is ott van, hogy ő is követi Jézust. Mintha azt kérdezné: „És vele mi lesz?” Miért zavar minket, ha mások is részesülnek abban a kegyelemben, amit mi kaptunk? Miért támad bennünk összehasonlítás vagy akár féltékenység?
Jézus válasza világos és ma is időszerű: „Mi közöd hozzá? Te kövess engem!” Ez egyszerre leleplez és felszabadít. Leleplezi a kíváncsiskodó, mások életében kutakodó, olykor „lelki köntösbe bújtatott” kontrollvágyunkat. Ugyanakkor felszabadít arra, hogy végre a saját elhívásunkra figyeljünk. Nem az a dolgunk, hogy mások útját mérjük vagy irányítsuk, hanem hogy hűségesen járjunk a sajátunkon. Szolgálatunk, buzgóságunk nem jogosít fel arra, hogy átlépjük mások határait.
Kövessük Őt. Örüljünk a kegyelemnek, amit kaptunk. Éljük és mondjuk az Igét. Mindeközben tanuljuk meg elengedni azt, ami nem ránk tartozik – mert az Úr kezében sokkal jobb helyen van. Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa