Velünk az Isten – 2025. február 10.

„De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” (Lukács 10,20)

Jézus szavai egyáltalán nem lehűteni akarnak, inkább helyes irányba akarják terelni a figyelmet. Ő tartósabb örömöt akar nekünk.

A lelkesedéssel önmagában nincs semmi gond. Éppen az a baj velünk keresztyénekkel, hogy a lelkesedésünket hamar elveszítjük. Nem az újonnan megtértekre gondolok, mert ők égnek a tettvágytól, inkább a bölcs, régóta úton levőkre. Jó lenne, ha jobban lelkesednének, buzgolkodnának az Úrért, mert sokszor mintha már megszokták volna, vagy belefáradtak volna az útba.

A hetvenkét tanítvány örömmel tér vissza a szolgálatból. Érnek a lelki munkában sikerek. Nagyon jó érzés most nekem, hogy egy áldott imahéten vagyunk túl. Örülök, amikor látom, hogy a lelkek engedelmeskednek, azaz figyelnek az igehirdetésre és változnak tőle az életek. De valljuk meg őszintén, érnek kudarcok is. És Jézus ezektől a kudarcoktól is óvni akar, amikor helyes irányba terel.

Minek örüljünk inkább? Hogy a nevünk fel van írva.

Vicc:

A medve halállistát készít. Odamegy hozzá a farkas és megkérdezi:
-Rajta vagyok a listán?
-Igen, rajta.
Erre a farkas reménykedve megkérdezi:
-De azért elbúcsúzhatok a családomtól?
-El.
Elmegy a farkas, nagy sírás-rívás közepette elbúcsúznak. Nemsokára visszamegy a medvéhez. A medve megfogja a farkast és széttépi.
Másnap jön a róka és megkérdezi:
-Rajta vagyok a listán?
-Igen.
A róka is elmegy, elbúcsúzik a családjától. Mikor visszamegy a medve őt is megöli. Harmadnap jön a nyuszi és megkérdezi:
-Rajta vagyok a listán?
-Igen, rajta.
-Nem lehetne kihúzni?
-De.

Istennek van egy életlistája. Ha a hit útján jársz, ha neki szolgálsz, ha ismered Őt egyre jobban és jobban, akkor te rajta vagy azon a listán kitörölhetetlen betűkkel. Na ennek lehet örülni magasságba és mélységben, sikerben és kudarcban, az élet minden útján, sőt akkor is, amikor utolsó dobban a szív, meg azon túl, örökké! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?