Jól szerepeltek a refis diákok a megyei vallásolimpiászon

Február 8-án Kiskolcson került sor a Református Vallás Olimpia megyei szakaszára, melyen a Szatmári Református Gimnázium diákjai kiemelkedően szerepeltek.

A megyei versenyen több mint 50 tanuló vett részt szerte a megyéből. A versenyzők a rövid felkészülési idő ellenére is bizonyították mély bibliai tudásukat, lelkesedésükkel és kitartásukkal pedig méltó módon képviselték iskolájukat. A megmérettetésen számos kiváló eredmény született.

Az alábbi diákok értek el első helyezést saját kategóriájukban:    

• VIII. A osztály: Elek Barna – I. hely     

• IX. B osztály: Elek Anna – I. hely     

• X. B osztály: Gulya Árpád – I. hely     

• IX. A osztály, teológia: Vaida Szilárd – I. hely     

• X. A osztály, teológia: Buzás Edina – I. hely     

• XI. A osztály, teológia: Ambrus Krisztina – I. hely 

Emellett Erdei Árva Mátyás (V. osztály), Mezei Tamás (X. osztály), Molnár Cinthia (XI. osztály) és Oroszi Arnold (XI. osztály) is szépen helytálltak a versenyen, bizonyítva tudásukat és elhivatottságukat.

A kimagasló teljesítményt nyújtó első helyezettek továbbjutottak az országos szakaszra, amelyet Nagyváradon rendeznek meg. A Szatmári Református Gimnázium büszkén támogatja diákjait ezen a rangos versenyen is.

A diákokat Székely Tünde és Higyed Gyöngyi tanárnők készítették fel a versenyre.  Gratulálunk minden résztvevőnek, és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos döntőn!

Forrás: szatmar.ro

 

Vélemény, hozzászólás?