“Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1Jn 2,19)
Nemcsak a politikában, hanem a keresztyén gyülekezetekben is előfordul az ilyesmi. Az árulás mint jelenség a bizalmatlanságot erősíti, de valójában a bátorítás az, hogy összenő ami összetartozik, és szétválik, aminek el kell válnia.
Igen, a keresztyén közösségekben is jelen van az árulás, a legtöbbször emlegetett példa erre Júdás tette, de lám János apostol arról tesz bizonyságot, hogy az első gyülekezetekben is folytatódik mindez. Jézus elmondta, hogy nem nagyobb a szolga az uránál. A Sátán pedig tudja, hogy a leghatékonyabb támadás a gyülekezetek ellen nem kívülről, hanem belülről érkezik. Ha kívülről jön a szétdobáló, akkor a közösség összefog és együtt ellenállnak annak. Ha belülről jön, akkor mivel álcázza magát, nem tudnak felkészülni a támadásra, és sok lesz a megbotránkozó. De rajta kell kapnunk, tetten kell érnünk a kísértőt és nem szabad megbotránkozni, mert akkor elérte a célját.
Ha mi Istenhez tartozunk és így, aki közülünk való, az velünk marad, a leghitványabb időszakban is. Imádkozzunk azért, hogy közösségeink épüljenek: ne legyenek megbotránkoztatások és megbotránkozások. Merjünk megbocsátani, sőt békülni és újrabízni! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka