,,Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. A világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” – (1Jn 2,15-17)
A Számkivetett című film jutott eszembe a ma reggeli ige kapcsán. Talán az olvasók közül is sokan látták ezt az alkotást, melyben egy sikeres üzletember repülőgép szerencsétlenséget szenved s egyedüli túlélőként egy lakatlan szigetre vetődik. Hosszú hónapokon keresztül egyedül, a repülőgép roncsából partra sodródott eszközök segítségével próbál túlélni. Korábban mindene megvolt, s csupán egy szempillantás alatt mindene semmivé lett, semmit sem ér.
A világ elmúlik s abban minden, ami számunkra fontos volt: a hatalom, a vagyon, a siker, az egészség, magabiztosság. Amikor minden semmivé lesz, amikor minden kihullik a kezünkből, akkor rájövünk majd, hogy a világ és dolgai(nk), amihez ragaszkodtunk, nem képesek megtartani bennünket. Ilyenkor a legnagyobbra lesz szükségünk, Istenre.
János figyelmeztet, hogy ne vonzódjunk, ragaszkodjunk túlzottan a világhoz. Ne értsük félre, nem a világgal van baj, hanem a bűn által megrontott világgal, emberi közösséggel, amely ellentétben áll Isten akaratával. Ma ugyanis, nem fogadja be azt, ami Istentől jön. Nem fogadja be Jézust és azokat sem, akik követik őt. A karácsonyi történetben azt írja János, hogy a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vagyis az olyan ember, aki vonzódik a világhoz, olyan dolgokat tesz és gondol, amik nem Isten szerintiek és kizárja az életéből Jézust. Jézus nélkül létezni pedig egyenlő a halállal. De, aki benne bízik, megmarad örökre. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony