,,És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót és tűzd fel azt póznára, és ha valaki megmarattatik és feltekint arra, életben marad.” – (4Móz 21,8)
Amikor valamilyen szenvedés vagy áldatlan állapot uralkodik az életünkben, hajlamosak vagyunk külső körülményeknek tulajdonítani azokat, valami olyasminek, ami rajtunk kívül esik, ami nem tőlünk függ, ami ellen nem tehetünk semmit. Azért boldogtalan a házasságunk, mert a feleségünk, férjünk ilyen vagy olyan. Azért távolodtunk el gyermekeinktől, mert ők hálátlanok, pedig mi mennyit tettünk azért, hogy felneveljük őket. Azért hűltek ki baráti kapcsolataink, mert barátaink nem keresnek bennünket, becsaptak, csalódtunk bennük. Vagyis, azt gondoljuk, hogy a mások bűnének terhét mi hordozzuk. Mások vétkeznek, mi szenvedünk. Az igazság az, hogy mindenki a saját bűnéért szenved. A mi lelkiismeretünket nem a házastársunk kígyói marják és nem is a gyermekeink, barátaink bűnei, hanem sajátjaink. A mi lelkiismeretünkre nem nehezedik rá a mások bűne.
Mivel Isten népe fellázad Szabadítója ellen, ezért van szükség a tüzes kígyóra, azonban eljutnak oda, hogy valamit tenni kell. Azok az emberek, akik korábban lázadtak, most Mózest kérlelik, hogy járjon értük közben Istennél azért, hogy vigye el róluk a kígyókat: Vidd el a kígyókat, változtasd meg a körülményeket.
Nagyon hasonlít ez a kérés a mi imádságainkra. Azt szeretnénk, ha a körülményeink változnának. Legyen más a feleségem, a férjem, a gyermekeim, a munkatársaim, szomszédaim, az anyósom. Mennyivel könnyebb lenne az életünk!
Isten nem a mi elképzeléseink szerint válaszol. A kígyók maradnak a táborban. De készíteni kell egy tüzes kígyót, amire, ha rápillant az, akit megmar egy kígyó, életben marad. Isten így válaszolt akkor és így válaszol ma is. Az embernek kell megtennie, amit Ő mondd. Szeretnénk sokszor csak imádkozni, s várni a csodát – Uram, tedd meg! Isten ezzel szemben azt mondja, tedd meg te, amit mondok, az a te részed. A bűnnek gyökere az engedetlenség, a függetlenedés Istentől. A gyógyulás útja pedig nem más, mint az engedelmesség. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony