„Az Úr szolgájának pedig nem kell veszekedni, hanem legyen barátságos mindenkihez, a tanításban járatos, türelmes, aki szelíden neveli az ellenszegülőket, hátha ad nekik Isten megtérést az igazság megismerésére, hogy felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.”- (2Tim 2,24-26).
Jézus nem viták megnyerésére hívta el a tanítványokat, hanem szolgálatra, az evangélium hirdetésére, emberhalászatra. Ezzel szemben az egyháztörténelem tele van olyan viszályokkal, amelyek gyakran véres háborúkba torkollottak. Pedig az Úr szolgájának „nem kell veszekedni”, mert a barátságos tanítással többet ér el, mint a viták megnyerésével.
Szerintem veszekedéssel még soha semmi sem oldódott meg. Tapasztalataim szerint a civakodásban a felek csak önmagukat hallják, s amikor a másik hangjától ez nem sikerül, akkor még hangosabban folytatják. Így lesz az összeszólalkozásból kiabálás. Pedig még soha senkit sem kiabáltak jobb emberré.
Mások megtérését azzal tudjuk segíteni, ha járatosak vagyunk a tanításban, tehát nem mi osszuk az észt, hanem Isten Igéjét adjuk át. Továbbá ezt barátságosan, szelíden és türelmesen tesszük. Az ilyen szeretet képes ráébreszteni a másik embert arra, hogy az ördög fogságába esett, s ezért annak az akaratát teljesíti. Valójában minden romboló szándék mögött a gonosz húzódik meg, aki arra indítja a rabjai életét, hogy minél nagyobb kárt okozzanak. Van menekvés ebből az állapotból, az Úr pedig segít megszabadulni, de kell hozzá a mi szelíd, szeretetteljes szolgálatunk is. Végezzük ezt hittel, odaadással Isten akarata szerint! Ámen.
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród