Velünk az Isten – 2023. július 20.

,,Azoknak, akik ezen a világon gazdagok, hagyd meg, hogy ne legyenek nagyra törők, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szívesen adakozók, javaikat megosztók, kincset gyűjtve maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet. Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva, fordulj el a szentségtelen, üres beszédektől és a hazug módon ismeretnek nevezett ellenvetésektől, amelyeket hirdetve némelyek eltévelyedtek a hittől. Kegyelem veletek! Ámen. (1Tim 6,17-21)

A mai igeszakasz a Timóteushoz írt levél záró akkordja. Pál ezekben a versekben először is a pénzhez való viszonyról beszél, majd pedig Timóteus személyes felelősségét hangsúlyozza. Az anyagiak a mindennapjainkhoz tartoznak, nem tudjuk megkerülni őket. Ott válnak veszélyessé, ahol visszaélünk velük. Az is visszaélés a gazdagsággal, ha abban bízunk és nem Istenben. Ha van pénzed, akkor mindent el tudsz érni, akár a boldogságot is. Nem egy helyzetben bebizonyosodott, hogy ez a megállapítás nem állja meg a helyét. A pénz, a javak eszközök, amelyeket megosztva gazdagabbá válik az élet. Hiába növekszik a bankszámlád, ha a barátaid száma csökken. A jó cselekvésben való gazdagságot ajánlja az apostol, annak a kamatjából valóban meg lehet élni. Neked is, és nekem is.

A záróversekben személyes hangvételben szólítja meg Pál Timóteust. A nevén. Kimondani az embertársunk nevét a vele való kapcsolat mélységét teszi nyilvánvalóvá. A felszólítás így hangzik: őrízd! Ez ugyanaz a kifejezés, amit Isten az embernek mondott a teremtéskor, hogy művelje és őrizze a kertet. (1Móz 2,15) Az ifjú gyülekezet vezető, ahogyan mi magunk is, Istentől több lelki ajándékot kaptunk, a felelősségünk abban áll, hogy őrizzük és becsüljük meg azokat. Azokat a mondatokat engedjük közel magunkhoz, amelyek segítenek, építenek, gazdagabbá tesznek. A kegyelem veletek van. Számoljunk ma is azzal, hogy Isten adja az Ő kegyelmét. Ne taposs rá! Élj általa! Ámen.

Törő Attila Miklós,

Patóháza

Vélemény, hozzászólás?