,,Az a beszéd, amelyet szólt az Úr Jeremiásnak, Jojákimnak, Jósiás, Júda királya fiának idejében, mondván: Menj el a Rékábiták házához, és szólj velük, …” – (Jer 35,1-2)
Bár a Biblia nem történelem könyv, némely igéje nem csak, hogy múltat idéz, de annyira jól körülhatárolható időben, hogy akár svájci órát is lehetne hozzá igazítani.
Nem az megkapó és érdekes például, hogy Jojákimnak, Jóás fiának idejében kereste meg Isten Jeremiást hogy küldje a Rekabitákhoz, – hiszen egy átlag igeolvasónak Jójákim neve sem jelent semmit, nem hogy a Rekabiták – hanem hogy mennyire elevenen megmarad az üzenet és az időpont Jeremiásban. Jeremiásban a prófétában, hiszen Jeremiás Isten frekvenciáira ráálva kereste az Úr akaratát, figyelt, és várt. Aztán tette amit kellett.
A mi szempontunkból nem lényeges, hogy mit üzen a Rekabitáknak Isten s mit reagálnak erre ők. Ami engem ma gondolatba ejt, hogy maga a küldött, a postás, a figyelő, aki Isten szavát lesi ma is, te, meg én mikor és hogyan figyelünk, hallgatunk, engedelmeskedünk az Istennek. Hogyan volt a múltban s milyen lesz a holnapokban?
Közeledik az év vége, túl vagyunk a karácsonyi ünnepeken, hagyott e nyomot bennünk az IGE, volt e találkozás, visszhangzik-e még bennünk az üzenek… Ha igen meddig tart a lendület s mit kell tennem kihez küld engem a Mindenség Ura? Ezen elmélkedjünk! Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod