“Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki küldte őt.“(János 5,23)
Őseink génjei tömörülnek bennünk, mi is tovább adjuk azokat a leszármazottaknak. Amikor szülőfalumba vissza térek (évente egyszer vagy két alkalommal), a fiatalabbakat csak a bennem rögzült szülői kép után ismerem fel vagy már ötven év után lassan felismerhetetlenek lesznek számomra, az idő végzi bennünk a törlés munkáját.
Sokan azzal dicsekednek, hogy mennyire istenfélők, nem káromkodnak, naponta imádkoznak, segítenek a rászorulóknak, de kifogásolják, hogy a református istentiszteleteken Jézus Krisztusról hallanak, még egy-egy ószövetségi Ige kapcsán is. A keresztyén ember életének középpontja Jézus Krisztus, Nála nélkül nincs sem bűnbocsánat, sem üdvösség. A megáldoztatott Fiú hiányában rabok maradnánk.
Amit Jézus elmond arról, hogy Ő milyen kapcsolatban van az Atyával, az adott korban a zsidók előtt nem csak forradalmi tett volt, istenkáromlásnak minősült. Ahogy nem tudták elfogadni azt, hogy az Ige “testté lett”, úgy nem tudták elhinni azt sem, hogy az isteni erő és hatalom neki adatott. Ajándékba kapta a Mindenhatótól, ezeket az ajándékokat osztogatta csodatételeiben és tanításaiban. Mégha úgy is tűnt sokaknak, hogy törvényt szegett, soha nem szegült szembe az Atya akaratával, mindig ezt vallotta: “Ne az én akaratom érvényesüljön, a te akaratod legyen meg”.
Az Atyát egyedül Krisztusban lehet megismerni és teljesen elfogadni Istenünknek. Az magától értetődik, hogy az igaz istentisztelet is csak Benne valósulhat meg.
Uram, a benned kétkedőket,
győzködd unos untalan,
hogy eljussanak az igazságra:
A Fiú az Atya képmása.
(És fordítva is igaz).
Ámen.
Fodor Lajos