„Amikor meglátták az izráeli férfiak, akik a völgyön túl és a Jordánon túl laktak, hogy az izráeli férfiak megfutamodtak, és hogy Saul és fiai meghaltak, elhagyták a városokat, és elmenekültek. A filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban.” (1Sámuel 31,7)
Olvasandó: 1Sámuel 31
Egyszer mind elmegyünk. Helyünkre mások jönnek. A szászok elmentek, házaikat, templomaikat békésen, harc nélkül elfoglalták mások. Ma lelki téren zajlik a hadviselés. Ki tud nagyobbat ütni, ki tart ki végig a szócsatában, s ki adja fel egykönnyen? Kit visel meg a lelki csata zaja, s ki mondja ki leghamarabb: „minek él egy töpörtyű?” Mind elmegyünk?
Különbözőek vagyunk. Különbözik véleményünk, gondolkodásunk, ízlésünk, ítéletünk. Egy valami mégis közös bennünk: mind elmegyünk, és ez hatással lesz másokra. Uralkodása elején Saul halottidézőket üldözött halálra, s most halottidézőhöz megy tanácsot, útmutatást kérni. Az ördöggel kötök szövetséget, amikor Isten nem válaszol? Saul először nem akar saját kezével véget vetni életének, dönthetett volna másképp, amikor fegyverhordozója visszautasította kérését. A halál mindenképp elkerülhetetlen volt. Ott van azonban Jonatán, aki ugyanezen a nap esik el a csatában. Ő, talán nem ezt „érdemelte” volna, nem így kellett volna lennie, mégis ezen a napon apa és fia egyek az elmenetelben. Tragikus, szomorú történet, de nem törhetünk pálcát fejük felett, nem ítélkezhetünk elhamarkodottan. Minden elmenetel azonban más és más.
A szentíró fontosnak tartja részletezni a főszereplők halálát, mert ez hatást gyakorol az egész nép életére. A Zsidókhoz írott levél szerzője megjegyzi: Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! (Zsidók 13,7) Életünk vége hitelesíti mindazt, ami előtte volt. Egy történet szerint: egy hűséges igehirdető, aki egész életét egy szolgálati helyen töltötte, azt tapasztalta, hogy senki nem tért meg. Halála után jött az utóda, és rövid idő alatt azzal szembesült, hogy sokan szeretnének megkeresztelkedni és bizonyságot tenni Jézusról. Az új lelkész értetlenül állt a történtek előtt: még semmit sem tett, vajon őszinte ez a megtérés? Minek köszönhető ez most, új seprű jól seper? Ez nem így működik a lelki munkában. Ekkor a gyülekezeti tagok elmondták, hogy sokat jelentett az, amit mondott az elődje, de még többet az, ahogyan élt. Arra voltak csak kíváncsiak, hogy kitart-e végig amellett, amit egy életen keresztül vallott. Halála után már belátták: ez igaz, amit ez az ember mondott. Ekkor sok gyümölcsöt termett az evangélium szívükben.
Elmenetelünk elkerülhetetlen, és hatással van másokra, de addig is figyeljünk arra, aki eljött és győzött minden ellenségünk fölött: Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek – mondja Jézus (Jn 10,10b). Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa