“Amint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolc próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.” ( 1Móz 14.14).
“Ma már nincs távolság”-szoktuk mondani, a közlekedési eszközök fejlettségének köszönhetően időben lecsökkentek a távolságok, negyszülők ezer kilómétereket is repülőznek, hogy unokáikra messze idegenben vigyázzanak, ha már gyermekük idehaza nem tudott boldogulni. A technika útján naponta beszélgethetünk szeretteinkkel, láthatjuk is őket, mondják és mondjuk, mintha itt lennének velünk azok, akiknek sorsa érdekel, vagy azok, akik felőlünk érdeklődnek. Együtt tudunk örölni a sikereknek, de együtt is tudunk sírni a bajban lévőkkel.
Ábrám rossz hírt hall rokona, Lóth felől, a Sodomát megtámadó ellenség a többiekkel együtt őt is rabságra hurcolja. Azonnal cselekszik, mert szíve azt diktálja, hogy ne feledkezzék meg atyjafiáról, kisebb hadsereggel indul megmenteni Lóthot. Amilyen kevés létszámú ez a sereg, olyan erős : nemcsak atyjafiát menti ki, de a sodomabelieket is, amiért Sodoma királya fizetni akar Ábrámnak, de ő ezért a tettéért cserébe csak annyit kér, hogy néhány vitéze részesüljön valamennyi fizetségben. Annak ellenére, hogy elváltak, mindenki a maga útját járta más vidéken, vér vízzé nem vállott, a rokon áldozatok árán is segített.
Hol tartunk most? Inkább az irígység, a lenézés, az önzés, a kivagyiság vezeti a vér szerint összetartozókat. Már régen csak esküvőkön, (amelyek mind ritkábban vannak) és temetéseken találkoznak egymással, pedig időben a távolságok kisebbek lettek, mégis az igazi, önzetlen segítség hiányzik és hiánycikké lett. Lehetséges, hogy ez a néhány hónapnyi kényszer elgondolkoztat bennünket, legalább annyit felismerünk, hogy másként kellene….Nemcsak rokoni szinten.
Neked is van valakid,
akihez vér szerint tartozol,
az ő baja a te bajod is,
segítségeddel azt mondod:
“Természetes,
mert Istenhez is tartozom.”
Ámen.
Fodor Lajos