Jób (6)

“Ő azonban azt felelte: Úgy beszélsz, mint egy bolond. Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk? Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával.” (Jób 2,10)

„Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk?”

Nem minden napi ember ez a Jób. Nagyon érdekes dolgokat mond, ami a mai embertől, de talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a mindenkori ember véleményétől, érzésétől messzemenően különbözik. Az első fejezet azzal zárul, hogy „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” De mikor is mondja ezt? Akkor, amikor sorban az életben maradt szolgáktól csupa csupa rossz híreket hallott. Oda lettek a szamarak, a tevék, és végül a gyermekei halálhíréről értesül. A mai mércével (és minden féle képen most ki szeretném emelni, hogy evilági mércével, és a mai világias gondolkozású embert értem itt) mérő ember azt mondaná: ez az ember zakkant. Nincs minden rendbe vele. A hírtelen rázúduló sok sok rossz hírt nem tudta feldolgozni és azért mondja a veszteségeire azt, hogy „Áldott legyen az Úr neve!” Jobb lenne megátkozni, elfordulni Tőle, de nem áldani az Ő szent nevét.

Olvasva az Igét tovább itt áll előttünk megint egy nem minden napi kijelentése: „Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk?” Megnyugtatok mindenkit: lesz még ennél érdekesebb vallomás is. Ez nem azt jelenti, hogy ezek ne lennének fontosak – sőt nekem sokat adtak ezekben a hetekben – azt szeretném érzékeltetni, hogy szokjunk ahhoz hozzá, hogy Jób már csak egy ilyen ember. Milyen ember is? Milyen ember mond ilyen, a mai gondolkozásmóddal össze nem egyeztethető dolgokat? Az, aki minden időben győzedelmeskedik a Sátán kísértéseivel szemben, az, aki Istenhez minden időben mindig kitart mellette.

„Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk?” – nagyon aktuális ez a megállapítása. Tudjuk, az előző „Nekem neked” magyarázatból azt, hogy a felesége a veszteséghez, valamint Jóbnak a betegségéhez hogyan viszonyul, de azt kell meglátnunk ebben a mondatában, hogy nemcsak akkor kell dicsérjem az Urat, nemcsak akkor kell mosolyogjak Neki, nemcsak akkor van „vagány” (hirtelen ez a szó jutott eszembe, elnézést ha valakit ezzel megbotránkoztatok) Uram nekem, amikor jót ad, hanem akkor is egyedülálló, szeretni és tisztelni való Istenem van nekem, amikor epét ad, keserűséggel próbál meg.

Jób szemszögéből nézve a dolgot, áldás volt a gazdagság és a gyermekáldás. Ezek a dolgok a jó kategóriájába sorolhatóak, és áldva magasztalta az Úr nevét ezekért. De áldotta akkor is Őt, amikor elvette ezeket az értékeket.

Miért aktuális ez a vers? Azért, mert most nem jó heteket élünk meg. Nincs sokak számára munkahely. Sokakat elküldtek munkanélküli segélyre, vagy az is lehet, hogy kitették őket a munkahelyeikről. Mások az ide oda járkálásuk miatt meg lettek büntetve. Vannak családok, amelyek ketté lettek a karantén miatt szakítva. Van, aki külföldön rekedt, és szűkösen van neki mérve ezekben a napokban, a család többi része idehaza, a „jólétben” töltheti a tilalom napjait. Vannak családok, ahol a koronavírus miatt szeretteiktől kellett végső búcsút venniük. Nem sorolom tovább…rossz rossz dolgok, amiket át kell élni. Nem kellenek, nem vagyunk hozzájuk szokva.

Olvastam egy tanulmányt, melyben az emberek viselkedését, visszaemlékezéseit, és előre vetített álmait vizsgálták meg. Tették ezt úgy, hogy az önkéntesektől lassan lassan minden nap valamit, ami számukra fontos dolog volt, elvettek. És azt vették észre a kutatók, hogy egy bizonyos idő után arról az ételről, parfüm illatáról, kényelmes karosszékről kezdtek el álmodozni, és azok után sóvárogni, amiben ott akkor nem lehetett részük. Miután a teszt-heteknek vége lett, volt egy közös megbeszélésük, amiben sokan elmondták azt, hogy akkor kezdték el értékelni igazán a nagy és kicsi dolgokat az életükben, amikor nem volt a birtokukban.

Vajon? Vajon, mi után sóvárog most a világ? Túl naivnak bizonyulnék, ha ennyire kinyitnám a palettát…vajon mi után sóvárog most a keresztény világ?

Mi nincs most? Hova nem szabad menni most? Mire vágysz igazán hited megerősítésében? Jól értse mindenki: nagyon örülök annak, hogy sokaknak elvonási tünetei vannak az istentiszteletekkel, az úrvacsorával, a templommal, a gyülekezeti közösséggel kapcsolatban. Jaj … jön a sóhaj, …mikor…? Ez nekünk a rossz most, de ez az Isten utáni, közösségi, istentisztelet utáni sóvárgás vajon megmarad a korlátozások eltörlése után is? Most ez van, ezt kell elvennünk. Elvettük a jót, hát vegyük el ezt is. Ez is Istentől való. Ez is valamire tanítani, erősíteni akar minket.

„Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk?”

K.M.

Szóljon hozzá