„Azt a helyet Masszának és Meríbának nevezte Izráel fiainak perlekedése miatt, és mert kísértették az Urat, és azt mondták: Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem?” (2Móz 17, 7)
Amikor rosszul alakulnak az ember dolgai, akkor könnyen meginog a hite is. Ez történt Izráel népével is, amikor a pusztai vándorlás során szomjaztak és ezért perlekedtek Mózessel és zúgolódtak Isten ellen. Az Úr kegyelmes volt a népéhez, és vizet fakasztott a sziklából, majd Mózes elnevezte azt a helyet Masszának (kísértés, próbatétel) és Meríbának (viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés).
A sziklából előtörő víz nem más, mint Isten türelmének és szeretetének a jele. A zúgolódók megérdemelték volna, hogy kemény büntetést kapjanak, akár azt is, hogy mind odavesszenek a pusztában. A múltban megélt csodák már nem bátorították őket és úgy tűnik, hogy nem tanultak azokból. Az újabb nehézségek újabb zendülést hoztak, majd szárnyra kelt a kérdés: „Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem”?
Mi is szeretnénk tudni a gondterhelt és fenyegetésektől túlfűtött életszakaszokban, hogy velünk van-e az Úr. A bennünk lévő kétség, az Istentől való eltávolodott állapotunk egyik biztos jele. A megoldás viszont nem az, hogy perlekednünk az Úrral, hanem az, hogy még jobban keressük a vele való közösséget. Jézus nagy áldozatot hozott, hogy mindenkor velünk legyen. Becsüljük meg ezt a kegyelmet és figyeljünk a mi Megváltónkra. „Most azért keressétek az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetek és lelketek szerint” (1 Krón. 22, 19). Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti