„Ti, gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Tiszteld apádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –,hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy a földön. És ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef 6,1-4)
Gyermek és szülő kapcsolata – olyan téma ez, melynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Szentírás is sokat foglalkozik vele, ugyanis egy társadalom, és ezen belül egy gyülekezet illetve maga az egyház csak akkor működhet jól, ha a családon belül minden rendben van. Igen, szó szerint: a rend uralkodik. Isten világában rend van, minden az Isten által meghatározott módon történik. A baj akkor kezdődik, amikor az isteni rendet figyelmen kívül hagyjuk. Ebből született egykor a bűneset, és azóta is minden bűn hátterében ez húzódik meg.
Tehát ahhoz, hogy egy nagyobb közösség áldásos tevékenységet folytathasson, a társadalom legkisebb sejtjének tartott családban kell mindennek jól működnie. Ehhez pedig az szükséges, hogy a gyermek-szülő vagy szülő-gyermek kapcsolat kölcsönösen gyümölcsöző legyen mindkét fél számára. Ennek egyik feltétele a gyermek engedelmessége a szülei iránt. Az előző rész befejező verse egyébként az engedelmességet, mint általános követelményt állítja fel a hívők közötti kapcsolatban. A gyermekek engedelmes magatartása különben nem keresztyén találmány, ugyanis más, pogány vallásokban is megtalálhatjuk. Isten helyezte ezt a természeti törvényt az emberbe, amelynek meglétét a lelkiismerete biztosítja. Ezen kívül Isten népe kijelentést is kapott, a Tízparancsolatot, és mi, az újszövetségi néphez tartozók ezek mellé még az evangéliumot is nyertük. Az ötödik parancsolat szól a szülők iránti tiszteletről: “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked.”A zsidó tanítás szerint a Tízparancsolat két kótáblája öt-öt parancsolatot tartalmaz. Ennek az elrendezésnek az a jelentősége, hogy a szüleink iránti tiszteletet Isten iránti kötelességünkké teszi. Ez helyes is. Gyermekkorunk során ugyanis ők képviselik számunkra Istent. Tisztelnünk kell őket, vagyis el kell ismernünk Istentől kapott hatalmukat, és nemcsak engedelmeskednünk kell nekik, hanem szeretnünk is kell őket (John Stott). Ezt a magatartást áldás követi. Persze az engedelmesség az Úrban történik és nem Úr ellenére! Vagyis, ha a szülő Isten-ellenes dologra akarja ösztönözni gyermekét, akkor az engedelmesség megtagadása kötelező a gyermek részéről.
A szülők nem élhetnek vissza azzal a hatalommal, amit Isten kölcsönöz nekik. Ezt a hatalmat nem használhatják arra, hogy olyan igényeket támasszanak gyermekükkel szemben, amelyek figyelmen kívül hagyják a gyermek tapasztalatlanságát és érettlenségét. Nem lehetnek egyszer dúrvák, kemények, máskor pedig engedékenyek, elnézőek. Mindkettő szélsőség, és nem segíti a gyermek egészséges szellemi-lelki fejlődését. Van helye a fegyelmezésnek , de ez sohasem lehet önkényes, és erre is vonatkozik, amit Pál máshol így ír: “ Minden dolgotok szeretetben menjen végbe”(1Kor 16, 14). A nevelés “az Úr tanítása és intése szerint” történhet.
Bárcsak így lenne ez minden családban., mert akkor sokkal több boldog, kiegyensúlyozott ember élne ezen a földön. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos