„Ó, én nyomorult ember!” Róm 7,24
Olvasásra: Róm 7,14-25
Mintha Pál apostol dadogna. Nehezen találja a szavakat, a fogalmakat annak leírására, amit belül érez: két én, kettős ember és akarat, jó és rossz harca – semmiképp sem könnyen megfogalmazható dolgok! Amikor a pünkösdi csodát átélő gyülekezet később beszél az ott történtekről, ők is így dadognak: olyan volt, mintha szél zúgna, és mintha lángnyelvek jelentek volna meg. Igen, a felső szféra, a menny, amikor megnyílik az ember előtt, csodálatos dolgokat lát, és nehéz elmondania. De épp ilyen nehéz kifejezni, ami már nem felül, de belül, bennünk lakozik!
Lelki és testi – talán ezt a két kifejezést nevezhetnénk kulcsszónak. Harcolnak bennünk. Egyik a jót akarja, másik a rosszat. Egyik el akar menni a templomba, meg akar állni a megterített úrasztala előtt, a másik csak legyint rá. Pálban is viaskodik a kettő, és ha lehámozzuk róla a törvényhez kapcsolódó magyarázatot, egy egyszerű, kérdésekkel és kétségekkel teli ember áll előttünk: saját tükrünkbe nézhetünk.
Kit látunk benne? A nyomorult embert. És ott a kérdés: ki szabadít meg? De nem csak a kérdés, a válasz is adott, csak ennek kimondására egyenként el kell jutnunk: Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!
Varga Botond,
Kisbábony