Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / „Van egy álmom” – új igazgatóval indította tanévét a Refi

„Van egy álmom” – új igazgatóval indította tanévét a Refi

Megkezdődött a 2017/2018-as tanév a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, ahol több mint két évtized után új igazgató felelősségére bízatott a tanintézmény. Póti Eduárd lett az igazgató, s már egy fél éve szolgál aligazgatóként Elek Kinga.

Tolnay István a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese a délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten, a megtelt Láncos templomban az Apostolok Cselekedeteiről Szóló Könyv 10. részének 33. verse alapján hirdetett Igét: „… jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.” Az igehirdető megerősítette a diákok helyes döntését, miszerint jól tették, hogy eljöttek és ezt az iskolát választották. Miért? Azért mert ez az iskola védőfal, vár és menedék, valamint lelki támasz. Ugyanakkor megtanít a szép magyar beszédre és az értékes énekeinkre. Nem könnyű ma sem tanárnak, sem diáknak lenni, de ha Isten a szívünkben van, áldásokban lehet részünk – mondta Tolnay.

Erdei-Árva István iskolalelkész köszöntött mindenkit, majd a másik két jelenlevő esperes igei áldása következett. Király Lajos szatmári esperes az érzelmi fertőzésről szólt, mely lehet pozitív is, ha bátorítóan hat. Gellén Sándor mindennapi imádságra buzdított: kérdezzük Istent minden élethelyzetben, hogy mit a terve velünk.

Kereskényi Gábor megyeközpontunk polgármestere beszédében elmondta, hogy egyáltalán nem természetes az, hogy sikereket tudhatunk a hátunk mögött, hogy ebben a helyzetben vagyunk, hiszen sokan tettek, dolgoztak az elmúlt évtizedekbe azért, hogy előrelépjünk. Ezek közül kiemelkedik Szilágyi Éva, aki több mint két évtizedet volt az iskola vezetője, és ezt követően is kész tanácsaival ellátni az újakat. Egy csokor virág a polgármestertől és a többi felszólalótól is méltató szavak érkeztek az igazgatónőhöz, mely megszólítás ezután is megilleti.

Kallós Zoltán tanfelügyelő-helyettes a Refi családi jellegére hívta fel a figyelmet, majd következett az új igazgató évnyitó beszéde.

Póti Eduárd történelemtanárként megszokta, hogy a múltból merít gondolatokat, de ez esetben a jövő lehetőségeit is latolgatta. „Van egy álmom, hogy iskolánkban tanárok és diákok otthon érzik itt magukat, hogy a szülők haza küldik a gyerekeket az iskolába, hogy jól érezheti itt magát mindenki, hűen az értékekhez és nyitottan az újra.

Fogadalmat tettek az új diákok és tanárok, közben Higyed Gyöngyi a Szatmári Református Egyházmegye zenei előadója felkészítésében díszítettek az elmaradhatatlan, értékes ének, valamint Moroz Hannelore és Kánya Réka szavalatai. A diákok éneke is fogadalomként hatott: “Megtanulom, megőrzöm / tanítom, továbbadom / A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / Elvenni nem hagyom.” Ámen.

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá