Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2017. szeptember 12.

Velünk az Isten – 2017. szeptember 12.

„Minden munkának megvan a maga haszna, de akinek csak a szája jár, az ínségbe jut.”

 (Péld 14,23)

Olvasandó: Péld 14, 19-35

            Egyre gyakrabban találkozom panaszkodó emberekkel. Több szakember úgy véli, hogy a panaszkodás valójában hárítás, elterelés, öncélú tett, a magam felelősségének a távol tartása, ugyanis aki panaszkodik a sorsra, Istenre, az országra, a szomszédra, az lényegében önmagáról irányítja a felelősséget mások felé. Szabó Magda mondta, hogy a magyar nép már irodalmi rangra emelte a panaszdalt (gondoljunk csak Katona József: Tiborc panasza című műre). Hogy a nemzetünk génjeiben miért alakult ki a panaszáradat tömkelege, máig sem tudják a szakemberek (túl egyszerű volna csupán történelmi-szociológiai tényezőkre visszavezetni). A panaszkodó embert egyes helyeken a pszichológia „energia vámpíroknak” nevezi. (Helyhiány miatt nincs lehetőség kifejteni a panaszkodás és a rossz hír közötti különbséget)

            A pusztai vándorlás idején a nép panaszáradata és kishitűségé haragra gerjesztette a Szabadító Istent. Számos helyen olvashatunk a Szentírásban arról, hogy Isten népe panaszkodik arra a világra és azokra a körülményekre, amelyekre a Mindenható a teremtés hajnalán azt mondta, hogy JÓ. A világirodalom palettáján Shakespeare Othello című művében arra figyelmeztetett, hogy a panaszkodás káros: „Ha segíteni már nincs mód a bajon, adj túl minden keserves sóhajon. Ki azon jajgat, ami megesett, a régi bajhoz újat keresett.”

            A meglévő problémához és gondhoz az ember többféleképpen viszonyulhat: 1. hagyja, hogy úgy maradjon minden, ahogy van (panaszkodik és ínségbe jut), 2. változtat azon, és megpróbál kimenekülni az adott élethelyzetből. De bárhogy is dönt, a legfontosabb, hogy vállalja mindkét esetben a következményeket.

A Példabeszédek írója arra figyelmeztet, hogy mindenre van megoldás, de ugyanakkor mindennek következménye is van. Jézus nem csak beszélt, de cselekedett is: azért áldozta fel az életét, hogy nekünk örök életünk legyen. Mi feláldozzuk ma a panaszainkat?

                                                                       Ámen!

Király Lajos,

   Batiz

Szóljon hozzá