Ti vagytok a világ világossága – 13. Szatmár Határok Nélkül Nagyecseden

Tizenharmadik alkalommal rendeztek református találkozót Szatmár Határok Nélkül címmel szeptember 16-án. A rendezvény házigazdája ez alkalommal is Nagyecsed volt.  

A partiumi szatmári egyházmegyéből négy nagybusszal és több kisautóval is érkeztek, húsz gyülekezetből. Szombaton 11 órától a nagyecsedi református nagytemplomban két püspök is hirdette az Igét. Fekete Károly debreceni püspök már megszokott vendége az alkalomnak, Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök pedig, aki a világosságról prédikált, első alkalommal volt jelen: “Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14-16) Liturgusként szolgáltak: Nagy Erika szatmári egyházmegyei missziói előadó, Tolnay István-, Dr. Gaál Sándor, Szalay Kont, Gellén Sándor, Koncz Imre esperesek. Köszöntött Kovács Lajos polgármester, Fülöp István a Reformátusok Szatmárért Egyesület elnöke, Kovács Sándor országgyűlési képviselő. A Szabolcsi Szimfónikus Zenkar ás a Gyermekkórus ünnepi műsorát öröm volt hallgatni. A házigazda lelkészek Bogya Kis Áron és Annamária is köszöntötték a gyülekezetet.

Az igehirdetések a köszöntők, valamint a szolgálatok után átadták a Milotai Nyilas István-díjat dr. Szepessy Béla grafikusművész laudációja után Homonna György festőművésznek.

Az istentisztelet után emléktáblát avattak a találkozó keretében. A szabadtéri színpadon délután egy órakor kezdődtek a programok, fellépett a Szolgálat zenekar, az ünnepi gondolatokat követően a hagyományőrző csoportok léptek közönség elé. A kárpátaljai Perecsenyből érkezett Nagyecsedre a Music Hearts, melynek műsora után Pintér Béla adott koncertet és énekelt a benne levő reménységről. Feltöltő és áldásos volt.

A találkozó kísérőprogramokban sem szűkölködött, egész nap gasztronómiai és kézműves bemutatókkal, vidámparkkal és játszóházzal várták a látogatókat.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.714964783994665&type=3

Vélemény, hozzászólás?