Új mentőautó és defibrillátor vásárlását tervezi a Maurer Alapítvány, ebben kérik a lakosság segítségét.
Bizonyára mindenki hallott már olyan esetről, amikor egy beteg számára nem tudták biztosítani az állapotának megfelelő szállítást, vagy annak családja nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy finanszírozza azt.
Maurer Alapítvány egyik rendszeresen vállal betegszállítást, az ezzel kapcsolatos megkeresések pedig mondhatni heti szinten érkeznek, amelyeket az alapítvány, ingyen és bérmentve teljesít is.
Viszont az a mentőautó, amelyikkel rendelkeznek, sem műszaki állapotát-, sem felszereltségét tekintve nem megfelelő arra, hogy hosszabb utakat is el tudjanak vállalni.
Ugyanakkor a mentővel gyakran sürgősségi kiszállásokat is vállalnak, olyan településekre, ahová a mentőszolgálat nehezen jut el, hiszen sokszor akár emberélet lehet a tét.
A Maurer Alapítvány 1997 óta folyamatosan végzi szociális-egészségügyi tevékenységét Szatmárnémetiben, és az egész Partium területén, viszont non-profit szervezetként nehéz fenntartaniuk működésüket, és egy már megszokott állandó színvonalat, melyet sokszor oly sokan érezhettek.
Most rajtunk a sor, hogy melléjük álljunk, ki-ki képességei szerint, hogy az alapítvány egy új mentőautót és egy defibrillátort vásárolhasson.
Járuljon hozzá Ön is egy olyan változás előlendítéséhez, mely jobbá és könnyebbé teheti a lakosság életét!
