Rendhagyó istentiszteletek a Batizi Református Egyházközségben

Király Lajos esperestől, batizi református lelkipásztortól megtudtuk, hogy minden évben, az óesztendei istentiszteleten a gyülekezet tagjai nemcsak az óévet „temetik”, hanem megemlékeznek azokról is, akiktől az év folyamán búcsúztak el.

Erre az alkalomra elérkeznek az elhunytak hozzátartozói, rokonai és ismerősei. Az együttlét célja, hogy az egyház az igehirdetésével, liturgiájával és Isten vigasztaló Szentlelkét kérve a fájó szívűek mellé álljon, a gyászfolyamatukban segítse és támogassa őket.

Az év első napját pedig a hálaadás és az öröm hatja át, ugyanis az év folyamán született gyermekekért imádkoznak a szülőkkel és a hozzátartozókkal egyetemben. Valamennyi család (a tavaly a kicsiny gyülekezetben tizenegy keresztelő volt) egy gyertyával tér vissza otthonába, mely szimbolizálja Isten gondoskodását, meleg szeretetét és a halál árnyékában is fénylő világosságát.

Vélemény, hozzászólás?