Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Ökumenikus, nemzet- és felekezetközi közösség a nagybányai Ez az a napon

Ökumenikus, nemzet- és felekezetközi közösség a nagybányai Ez az a napon

Ökumenikus közösségben, együtt imádkozott és énekelt az Ez az a nap! Roadshow! nagybányai állomásán románul, angolul és magyarul mintegy ezer ember. Szatmárnémetiből és környékéről több mint kétszázan vettek részt az alkalmon.

November 28-án Nagybányán, a Lascar Pana Sportcsarnokban fellépett a világhírű Delirious? egykori frontembere, Martin Smith és zenekara valamint Noel Richards. A magyar előadó közül ott volt Caramel, aki két református énekeskönyvi éneket is elénekelt: Mely igen jó az Úr Istent dicsérni, Krisztus Urunknak áldott születésén… Az est egyik legmegmozgatóbb és legmegértintőbb pontja az volt, amikor Csiszér László, Prazsák László és Pintér Béla énekelte a sokak által ismert dicséreteket.

László Viktor, akinek „mesterségének címere” az Ez az a Nap! rendezvény elmondta, hogy 2020. július 18-án Budapesten, az új Puskás Arénában (volt Népstadion) megrendezésre kerül a 20 éves jubileumi Ez az a nap! Ennek előfutáraként novemberben és decemberben országos és határon túli városokat is érintő turnéjának egyik állomása volt Nagybánya is és lesz szombaton Nagyvárad. Buszokat fognak küldeni szerte a Kárpát-Medencébe, hogy megtöltsék a Puskán Arénát, a szervezők várnak mindenkit szeretettel!

A nagybányai alkalmon egy ökumenikus imára is sor került, a Református Egyházat Rácz Ervin szigetlankai lelkész, a Római Katolikust Szmutku Róbert nagybányai esperes, a baptistát János  Csaba nagybányai lelkipásztor képviselte.

Az Ez az a nap! rendezvények olyan felekezetközi keresztyén alkalmak, melyeknek célja, hogy a résztvevők mélyebben elkötelezzék magukat Istennel, abban a hitben, hogy ezáltal hatással lehetnek környezetükre.

Szóljon hozzá