Forrás: frissujsag.ro
November 4-én 14 órától a Szatmár-szigetlankai Református Egyházközség templomában iktatják be Rácz Ervin lelkipásztort, ez alkalommal adnak hálát a templom felújításáért, valamint a gyülekezeti ház építésének befejezéséért. Az alábbiakban Rácz Ervinnel beszélgettünk.
— Hogyan indult a lelkészi pályafutása?
— Miután a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végeztem, 2007-ben lettem segédlelkész a Szatmár-kültelki Református Egyházközségben, 2009-től 2017-ig, a reformáció 500. évfordulójáig voltam lelkipásztor Erdődön. Előtte 240 év telt el Erdődön úgy, hogy nem volt anyaegyház. Mivel Erdőd a reformáció bölcsője, ennek a szellemében próbáltunk eredményes munkát végezni a 130 lelkes gyülekezetben. Elsősorban lelkileg kezdtünk el építkezni, de közben elkezdett épülni és lassan be is fejeződik a Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ és Parókia. Nagyon sok lelkes emberrel sikerült együttműködni mind az egyházi, mind a lelki, mind a szellemi munka terén, gondolok itt az Erdődi Petőfi Körrel, valamint a más egyházfelekezetekkel végzett közös szolgálatra, munkára.
— A lelkészi feladatok mellett sajtótevékenységet is folytat. Ez hogy alakult ki?
— Az Erdődön végzett szolgálataim mellett a sajtóban is tevékenykedtem. 2010-ben az egyházmegye vezetősége megkért, hogy irányítsam az egyházi sajtótevékenységeket. Ez a feladat elsősorban abból áll a mai napig, hogy hídként és kapocsként szolgálok az egyház és a sajtó között. 2010-ben indult el a refszatmar.eu, 2011-ben a Harangszó Rádió, és öt évig működött a Világíts TV. És természetesen rendszeresen írok a Harangszó gyülekezeti lapba is. Mindezt annak jegyében teszem, amit az Úr Jézus a hegyi beszédben mondott: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei atyátokat!” Olyan egyházi kincseink vannak, amiket kár lenne a véka alá rejteni. A világnak ez az egyetlen lehetősége, hogy az evangéliumot hallja.
2017-ben eljött az a pillanat, amikor nyolc év után válthattam, sokkal nagyobb felelősséget bíztak rám, mégpedig a Szatmár-szigetlankai Református Egyházközség pásztorlását. Ez a gyülekezet sokkal nagyobb, mint az erdődi, és sokkal több szolgálatot igényel.
— A lelkipásztorok számára nagy kihívás a fiatalokkal való foglalkozás?
— Nekem van egy elvem az ifjúsági munkával kapcsolatosan. Van néhány negatív mondat, amit nagyon sokszor hallottam az elmúlt években, ami nagyon felháborít. Az egyik mondat így hangzik: „A fiatalok az egyház jövője.” A másik, amikor a fiatalok azt mondják: „Most kezdődik az élet.” Ez úgy hangzik, mintha eddig nem éltek volna. Amikor azt halljuk, hogy ti vagytok az egyház jövője, úgy tűnik, mintha most nem lennének fontosak. Azt kell felismernünk, hogy ha ma nem fontosak a fiatalok számunkra, akkor a jövőben sem fognak jönni, ha ma nem fontos az ő véleményük egy közösségben, akkor holnap már nem mondanak véleményt. Szomorúan tapasztalom, hogy nagyon sok gyülekezetben csak az idősek vesznek részt az egyházi tevékenységekben. És ezt úgy mondom, hogy nagyon szeretem őket, mert nekik köszönhetjük, hogy eddig is működtek a közösségek, de téves, amit sokan mondanak: ráérünk templomba járni nyugdíjas korban, ráérünk majd akkor az örök életről szóló tanításról gondolkodni.
Engem az buzdított arra, hogy nagyon komolyan kell venni a fiatalokkal való munkát, hogy az emberek nyolcvan százaléka húszéves kora előtt tér meg. Utána már nagyon nehéz formálni őket. Nagyon fontos, hogy a fiatalok még amikor erejük teljében vannak, kapjanak egy olyan impulzust, ami segíti őket az életben, és hitet ébreszt bennük, hogy van feltámadás, és a feltámadásnak a hitében élhetik le az egész életüket. A megtérés nem egy befejezett folyamat. Meg kell történnie, de aki megtér, utána is elbukhat. Ennek ellenére az első impulzust meg kell kapni húszéves kor előtt. Ki kell mondani azt is, hogy erre a mai konfirmáció teljesen alkalmatlan. Az a kor, amiben konfirmálnak, az az időszak, amelyben konfirmálnak, csak arra jó, hogy pasztorálpszichológiai szempontból egy rítust kapnak. Ezért fontos, hogy a konfirmáció után is maradjanak ott a fiatalok, hogy a hit titkaiból egyre többet és többet megértsenek. Ebben nagyon fontos a lelkipásztor feladata, hogy ne engedje el a fiatalokat, kedveljék meg a közösséget, legyen otthonuk a templom.
— Az örömhírt nem csupán hallani kell, hanem meg is kell élni.
— Eddig azt mondtam, hogy nem elég fiatalos az egyházunk, és nem vesszük komolyan a fiatalokat. Az életigém: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!” Ezt az igét nagyon komolyan kell venni, mert sokan, amikor látják a templomból hazabandukoló embereket, kérdezik, hogy vajon mit csinálnak ezekkel, hogy ilyen szomorúan jönnek haza. Aki a templomból hazamegy, meg kell szabaduljon a terhétől, az annak az örömhírnek a tudatában kell legyen, hogy van élet a halál után, hogy nem a földi nyomorúságok azok, amik meghatározzák az életünket, hanem bele kell kapaszkodni abba, hogy Jézus Krisztus nemcsak meghalt, de fel is támadt. Ez a feltámadás határozza meg az őt követő emberek életét. Ez az, amit a lelkipásztornak át kell adnia. Egy boldog egyházképet kell sugározni.
— Erre jó hely a gyülekezet?
— A gyülekezetnek a nagy család hangulatát kellene sugároznia, ott mindenki testvér, mert együtt így kezdik imádságukat: „Mi Atyánk.” Ennek a nagyobb közösségnek hatása van a legkisebb egységekre, a családokra. Minden a gyülekezethez kötődik, oda viszik a gyermeket megkeresztelni, ott indul a házasság, oda mennek vigasztalódni, amikor temetés van. A cél az, hogy gyakoribb erőforrás legyen a templom minden család számára. Valahogy azt kellene elérje az egyház, hogy megelőzze a korszellemet, ne csak reagáljon. Változásokra van szükség. Nem csak választ adni kell a kor szellemére, hanem diktálni kell a tempót, hogy nem csak a kor szellemében lehet élni. Persze fontos, hogy érezzék, Jézus választ ad a mindennapi kérdéseikre.
— A szószéki prédikáció nem elég ahhoz, hogy a változás bekövetkezzen?
— A szószéken nem történik semmi, ha mégis, az az Isten kegyelme. Az igehirdetésre való készülés egyik módja, hogy a hétköznapokon a lelkipásztor a hívei között legyen, és próbálja megérteni őket. Szigetlanka egy nagyon érdekes gyülekezet. Óriási kihívás. Szeretem. Egy kicsit város, egy kicsit falu. Se nem vidék, se nem polgári. Mindenkivel szót kell érteni, mindenkivel ki kell alakítani a közösséget. A teológiánkat bele kell ágyazni a mindennapokba. A mi teológiánk arról szól, hogy kegyelemből üdvözülünk, hit által. Nem az érdemeinkért. Ez azt jelenti, nem azért dolgozom, mert várom érte a jutalmat. A Krisztusban bízó és az egyedül a kegyelemben hívő keresztyén ember mindent megkapott már Jézus Krisztustól. Az ember hálával tartozik az üdvösségért. Én szolgálatommal adok hálát Istennek naponkénti kegyelméért. Ő mindent odaadott értem, én távol vagyok a mindentől, de teljes szívemből akarom szolgálni Őt, családommal, feleségemmel és három fiammal együtt.
Elek György