Jób (13)

“Kiálts csak! Van-e, aki felelne neked? A szentek közül melyikhez fordulsz? Mert a bolondot bosszúság öli meg, az együgyűt pedig a buzgóság veszíti el. Láttam, hogy egy bolond gyökeret eresztett, de nagy hamar átkozott lett szép hajlékában. Távol van fiaitól a szabadulás: elnyomják őket a kapuban, mert nincs megmentőjük. Amit learattak, fölfalja az éhező, a tövisek közül is kiszedi, és liheg, mint a gazdag a kincsek után. Mert nem porból támad a veszedelem, s nem földből sarjad a nyomorúság,” (Jób 5, 1-6)

Három gondolati egységre oszthatjuk ezt a részt: az első, amit ma is olvashatunk nagyon röviden arról szól, hogy Isten színe előtt nincs egy bűntelen ember sem. Aki így áll panasszal a szívében Isten elé, az büntetést érdemel. A második egységben arról olvashatunk, hogy Elifáz felvázol Jób számára egy másik utat, s teszi ezt úgy, hogy a saját életével igazolja ennek az eredményességét. Végezetül, az utolsó versekben egy szebb jövőt villant fel. Próbáljunk meg ezeken a részeken egy kicsit elgondolkozni.

Az első hat versben Elifáz tovább feddi barátját és azt mondja, hogyha nincs Isten előtt bűn nélküli ember, akkor a szenvedés miatti zúgolódás nemcsak jogosulatlan, hanem esztelen dolog is, ami büntetést érdemel. Csak a bolond zúgolódik Isten ellen, de saját kárára teszi mindezt, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy makacssága miatt megsemmisítő ítélet jön rá. Vagyis mindaz, amiben lelkileg és testileg most része van, az azért van, mert eddigi életében Isten ellen tett valamit, és ez a szenvedés számára a büntetés. Nagy szavakat mond Elifáz, és pont erre van szüksége Jóbnak!? Hát nem! – nem a magasról való kioktatásra, logikai érvelésére van szüksége ennek az embernek. Bűnös vagy Jób! – ezért vannak ezek a keresztjeid, sőt bolond is, mert nem veszed észre, hogy egyre lejjebb és lejjebb süllyedsz. Kiálts csak! Ha nem Istenben bízol, és nem őhozzá folyamodsz, nyomorúságodban ki segíthet rajtad? A szentek? Csak a bolond száll szembe Istennel, vagyis azzal az igazsággal, hogy Isten a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Aztán megint a saját tapasztalatait mondja el, mindezek alátámasztására. Nem folytatom a sort.

Megint csak azt tudom kérdezni, hogy erre van szüksége egy ilyen helyzetben lévő embernek? Magas lóról való kioktatás?

Próbálj meg most a saját életedből egy számodra nehéz helyzetet feleleveníteni. Ott vagy a mélyben: „döngeted a pokol kapuját” a nehézséged miatt. Ha volt valaki, aki melléd állt, akkor az az illető mit tett veled? Mit mondott neked? Bántott? Kioktatott? Kegyes szövegeket kezdet el mondani, hogy ilyen meg olyan bűnös vagy és ezért érzed magad így? Vagy bátorított és azt mondta, hogy kiálts! Kiált, ne „szentekhez” (ebben az összefüggésben az angyalokhoz), hanem kiálts Istenhez. Vidd az ügyedet az Úr színe elé. Neki mond el, mindaz, ami szívedben dübörög. És úgy érzem, hogy nem kell semelyikünknek senki sem kihangsúlyozza azt, hogy bűnösök vagyunk, ezen már túl vagyunk, tudjuk, hogy bűnben fogantattunk és születtünk, de éppen ezért, mert ebben a mélységben vagyunk egyedüli kiút csak az Isten. Nem bolondság, nem együgyűség az, ha megszólítom az Urat.

Nagy kérdések foglalkoztatják az emberiséget manapság: Miért van korona vírus? Mi, vagy ki idézte elő? Milyen hatása lesz ez a jövendőre nézve? Hova jut a világ és benne az emberiség? Lesz e benne nyomorúság? Még mélyebbre való süllyedés? Elifáz azt mondja, hogy az ember nyomorúságra születik, és a veszedelem nem a porból támad, nem a földből sarjad a nyomorúság. Az említett nagy kérdések engem is foglalkoztatnak, hazudnék, ha nem ezt mondanám, de Elifáznak ez a kijelentése is gondolkodtatóba ejtett. És azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy nyomorult az életem? (magamat veszem csak alapul). Az életem nem nyomorúságra adatott. Az hogy vannak benne nehézségek, megoldásra szoruló kihívások, azt még nem nevezhetem nyomorúságos életnek.

„…de az ember nyomorúságra születik, mint ahogy a parázs szikrái is fölfelé szállnak.” A 7. versben születik héberről fordítva annyit tesz, hogy szül, nemz, szerez, vagyis az ember maga okozza a bajt. Nem Isten taszít bele a nehéz helyzetekbe, Jézus azt tanítja, hogy megtartani jött és nem elveszíteni. Az ember nagyravágyása, önmaga felemelése okozza a nyomorúságos helyzetet életet. Lehet, hogy nincs anyagi problémád, de lelked ki van égve. Nincs semmi és nincs SENKI abba. Bár tetszik nekem ez a parázsos kép, de ez nem azt jelenti, hogy a racionális gondolkozást tetteim megvalósítása előtt szabadságra küldöm. A parázs szikrái helyett a szószerinti fordítás a láng fiait adja vissza. Más magyarázatok szerint egy föníciai isten neve, aki Ikaruszként a napba akart szállni és így érte utol a veszedelem. Ma ezt így mondanánk: fejjel a falnak. A felelőtlen életvitel valóban az embert a nyomorúságba tudja taszítani.

Jóbot eddig ilyennek ismertük meg? Nem róla mondja az Ige, hogy áldozott, Istenhez való fordulása minden napos volt? Nem róla mondja Isten a Sátánnak, nincs még a földön egy ilyen istenfélő ember? Isten mondja, és nem emberi kijelentés ez. Nem Jób tudtán kívül került ő ebbe a megpróbáltatott helyzetbe?

Tudjátok, igaza van Elifáznak: Isten előtt nincs egy bűntelen ember sem. De bűnösségem ellenére Istent megszólíthatom. És ha méltatlannak érzem magam erre, olyan jó, hogy van az életemben Valaki, aki erre a szolgálatra méltó. Aki közvetít, aki megáll mellettem és Szentlelke által adja a megfelelő szavakat, gondolatokat, indulatot.

Kiálts csak minden nap az Úrhoz, bármi is terhelje a lelkedet, mert kapsz feleletet, kapsz „nyomorúságos” helyzetedből való kiutat.

K.M.

Szóljon hozzá