Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Interaktív imaalkalom refiseknek

Interaktív imaalkalom refiseknek

A Szatmárnémeti Református Gimnázium gyülekezete imaalkalmakkat tartott úgy, hogy Varga Szilárd Csaba iskolalelkész meghívására, az utóbbi hetekben vendéglelkipásztorok szolgáltak szerdánként a Láncos templomban.  

Szerdán délelőtt 10 órától Illyés Sándor szatmárnémeti evangélikus-lutheránus lelkipásztor hirdette az Igét fiatalosan, interaktívan, hatásosan, Zákeus története alapján. A szószéken elhangzó kérdésekre a diákok örömmel és figyelemmel válaszoltak, látszott, hogy érdeklődéssel tekintenek a prédikátorra. Az igehirdető hangsúlyozta, hogy fontos még fiatalon elfogadni életünk Urának Jézust, mert ez a kor előre haladtával egyre nehezebben fog menni. Ő képes megváltoztatni életünket, úgy, ahogy Zákeus életével is tette. Nem érdemes ezt a változást halogatni.

Az igehirdetést követően Varga Szilárd Csaba lelkipásztor megköszönte az üzenetet. Februárban és márciusban szerdánként más-más lelkipásztorok tolmácsolásában halhatták az igehirdetéseket az ifjak. Prédikáltak az előző iskolalelkészek: Erdei-Árva István (Szamoskóród) és Ilonczai Zsombor (Szárazberek). Igét hirdettek még: Pálinkás Gyula milotai (Magyarország), Jobb Domokos (egyházkerületi ifjúsági előadó) ombodi lelkipásztorok, jövő szerdán pedig Rácz Ervin (egyházmegyei ifjúsági előadó) szigetlankai lelkipásztor zárja a vendéglelkipásztorok sorát. Az alkalmakon Higyed Gyöngy zenetanárnő, (egyházmegyei zenei előadó) vezette az éneklést. Énekeskönyvi énekeket tanított Kánya Réka, ifjúsági énekekkel pedig Moroz Hannelore, Varga Gabriella és Székely Zsolt tette gazdagabbá az alkalmakat.

Szóljon hozzá