Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Keressük az igazságot és az alázatosságot! – Nemzeti ünnep Halmiban

Keressük az igazságot és az alázatosságot! – Nemzeti ünnep Halmiban

Forrás: frissujsag.ro

Meg kellene tanulnunk Krisztus alázatosságát, mint ahogy történelmünk nagyjainak sem saját életük volt a legfontosabb, s jelmondatukká választották: Istennel a hazáért és a népért — hangzott az intés Halmiban, az Ugocsában, amely 3000 katonát adott a szabadságharcnak.

Halmiban is vasárnap emlékeztek a nemzet tavaszára, az 1848. március 15-i eseményekre, ahol a református templomban tartott déli, kétszeresen is ünnepi istentiszteleten házigazdaként Elek Arnold lelkipásztor üdvözölte a helybéli és más településekről érkezett megemlékezőket. A templom több száz éves falai között a halmi reformátusok és katolikusok mellett a lelkészeik kísérte dabolci, tamásváraljai és kisbábonyi hívek gyűltek össze fejet hajtani a 171 évvel ezelőtti események emléke előtt, amely események az ország eme „csücskében” talán még elevenebben élnek, hiszen — bár a vidék nem volt vérrel áztatott — a régi Ugocsa vármegye 3000 katonát adott a szabadságharcnak.

Az ünnepi s egyben ökumenikus imahét nyitó istentiszteletének alapigéjeként nt. Varga Szilád Csaba, a Szatmárnémeti Református Gimnázium iskolalelkésze Sofóniás próféta sorait idézte: „Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, a kik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!’ 1848–49-re emlékezve hálásak lehetünk a mai alkalomért, felmenőinkért, azért a szabadságért, amelyet gyermekeink természetesnek élnek meg, a békéért. Földi létünk nem lenne élet a mindennapi örömök nélkül, s az Úr sem ezt akarja, hiszen nem tette volna testi-lelki áldással tele életünket” — mondta, rámutatva ugyanakkor arra is: az örömök habzsolása telhetetlenné és boldogtalanná teszi az embert, mert mind többet és többet akar ezen örömökből; de ugyanígy nem boldog a hatalmas akaró, a hatalmas habzsoló ember sem. „Mindenki igyekszik olyan eszközöket szerezni, melyek által napjai boldogabbak lennének — de az ember nem csak testből áll, és sajnos a lélekre sokkal kevesebbet fordítunk, pedig a testi örömök mellett a lelkiekre is figyelni kell, annál is inkább, mert az örökké tart, míg a test elmúlik. Sok olyan lelki kincs van, amelyek nélkül szűkölködünk, az egyik legfőbb az alázatosság. De ismernünk kell az alázatossághoz vezető utat, s a helyes önismeret az első mérföldkő ezen az úton. Ismerd meg azt, aki a lelked mélyén igazán vagy — de alázatosságra és helyes önismeretre csak úgy jutunk, ha tudjuk: semmink nincs. Életünket, egészségünket, társunkat, gyermekeinket Istentől kaptuk; semmink nincs, amit ne tőle kaptunk volna” — intett, a Biblia talán legmegrázóbb soraival emlékeztetve: ‘Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet.’ A halál nem válogat, előtte nincs ifjú és vén, szolga és úr, gazdag és szegény. Mint fogalmazott, az alázatosságnak is megvan az álságos volta, amikor a felszín alatt felfuvalkodott lélek feszül, a farizeusság, „de az igazán alázatos érzi emberi méltóságát és gyarlóságát is. Sem több, sem kevesebb nem akar lenni, mint ember; halandó, aki halhatatlan célokért él. Történelmünk nagyjai megértettek ebből valamit, megértették, hogy Krisztus az élet fája, amelyen Istenhez kapaszkodhatunk, s közülük, akiknek nem saját életük volt a legfontosabb, az aradi Golgotán is sokan imádkoztak úgy: Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ezt az alázatosságot kellene megtanulnunk, hogy ne minden rólunk szóljon, hogy ne akarjunk folyamatosan a középpontban lenni. Mi a te életprogramod? Evés, ivás, az elemi létezés? Mindent birtokolni a lelki béke és a lelki öröm nélkül? Úgy semmit nem ér az egész. Történelmünk nagyjai nem véletlenül választották jelmondatukká: Istennel a hazáért és a népért — magunkról megfeledkezve készítsünk helyet életünkben Krisztusnak, az ő alázatosságának; keressünk az igazságot és alázatosságot!”

Az igehirdetést követően a helyi iskola Papp Erika magyartanárnő által felkészített diákjai zenés-prózai összeállításukban színes részletességgel elevenítették fel 1848. március 15. eseményeit, a Pilvax Kávéházból kilépő márciusi ifjakat követve egészen az aradi vértanúk vesztőhelyéig, majd Erdei D. István képviselő fogalmazta meg ünnepi gondolatait. „Ünnepelni illik, ünnepelni kell, ünnepelni méltó — idén kerek évfordulókat ünneplünk: 170 éve bukott el a magyar forradalom és szabadságharc; 170 éve halt meg annak lánglelkű költője, Petőfi Sándor; 170 éve álltak kegyetlen bosszút egy művelt néphez, egy több mint 700 évre visszatekintő uralkodói családhoz egyáltalán nem méltó módon a szabadságharc résztvevőin; 100 éve nem ír dörgedelmes cikkeket és verseket szeretett népéről Ady Endre. Talán nem illik ezekre a kegyetlen dolgokra emlékezni ma, de ez a valóság. Mint ahogy valóság az is, hogy az 1848. március 15-i események egy nemes alapot, egy szilárd, mindent elbíró fundamentumot teremtettek, s maradt örökül számunkra. Ha ezt az alapot mi nem használjuk kellő eredményességgel, kitartással, akkor hiábavaló volt az 1848-as hősök áldozata. Ha nem állunk fel mindannyiszor, ahányszor elbotlasztanak, ha nem megyünk tovább mindannyiszor, ahányszor megállítanak vagy megállítani akarnak, nem lesz jövőnk” — hangsúlyozta.

Az ünnepi istentiszteletet követően előbb a cinteremben lévő emlékműnél helyezték el a megemlékezés koszorúit, majd az ünnepségen résztvevők átvonultak a temetőbe, ahhoz a kopjafához, amelyet az 1848-as szabadságharc emlékére állítottak a helybéliek 2000-ben, ahol szintén koszorúztak, s a Szózat eléneklése után — a hagyomány szerint — mindenkit szeretettel vártak és fogadtak a régi felekezeti iskola épületében egy kellemes agapéra.

 Szabó Kinga Mária

Szóljon hozzá