„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” (Jn 15,16a)
„A döntés bármely pillanatában a legjobb választás a helyes út, a második legjobb a téves út, és a legrosszabb, ha nem választasz semmit.” – fogalmazta meg Theodore Roosevelt, s habár az Ige Jézus Krisztus döntéséről szól, érdemes a mi választásaink felől is elgondolkodni.
Mi volt az ember döntése? Az, hogy Isten nélkül akar dönteni jóról és rosszról. Ez még csak a második legrosszabb döntés volt, ami utána történt az annak a következménye: döntésképtelenség, bénultság, homály, sötétség, reménytelenség.
Nincs út az embertől az Istenig, túl rövidek a létráink, azonban van út az Istentől az ember felé. Halleluja!
- Az Isten döntött és választott: úgy szeretett téged, hogy elküldte Fiát érted. Érted?
- Az Isten döntött és választott: amikor megfogantál, s utána megszülettél, melletted döntött, téged választott ki, s amikor elbizonytalanodsz életed értelmében, jusson eszedben: az Ő jó döntése, csodálatos teremtménye vagy.
- Az Isten döntött és választott: az ő eszköze lehetsz abban, hogy megmutasd másoknak az utat felé.
- Az Isten döntött és választott: elhív szakadékaid széléről, hogy biztos talajra állítson.
Történet szerint, néhány évvel ezelőtt, egy ötvennégy emeletes New York-i épület tetején állt egy asszony, halálos ugrásra készülődve. A rendőrség öngyilkossági szakosztályának kirendelt emberei rendkívül komolyan vették a nő fenyegetőzését. Drága ruhája és előkelő megjelenése nem arra utalt, hogy az a tipikus öngyilkosjelölt volna. Ennek ellenére minden arra irányuló kísérlet, hogy meggyőzzék, hogy leszálljon a párkányról, csődöt mondott. Az egyik rendőr felhívta a lelkipásztorát, s megkérte, jöjjön a helyszínre, és imádkozzon a nőért. A lelkész el is jött, s miután felmérte a helyzetet, megkérdezte a rendőrkapitányt, hogy megpróbálhatna-e olyan közel menni, hogy beszélni tudjon az asszonnyal. A kapitány vállat vont, és azt mondta: Hogyne, úgy sincs vesztenivalónk.
A lelkész elindult az asszony felé, de az sikoltozni kezdett, ahogy azelőtt is tette:
– Ne jöjjön közelebb, mert leugrok!
A lelkész hátralépett, és közben azt kiáltotta neki:
– Sajnálom, hogy azt hiszi, senki sem szereti önt! Ez megragadta a nő figyelmét, de még a rendőrökét is – szokatlan beszéd volt ilyen helyzetben.
– Gyermekei és unokái biztosan nem szeretik. Nyilvánvaló, hogy nem törődnek önnel – folytatta a lelkész.
Erre a nő egy lépést tett a lelkész felé, és azt mondta:
– Az unokáim szeretnek engem. Az egész családom szeret. Az unokáim csodálatosak. Nyolc unokám van.
A lelkész is lépett egyet az asszony felé, majd azt mondta:
– Akkor valószínűleg nagyon szegény ön, máskülönben nem akarná eldobni az életét.
A nő, aki láthatólag túlsúlyos volt, azt kérdezte:
– Úgy nézek ki, mint akinek nincs mit ennie? Gyönyörű házunk van a Central Parkban. Nem vagyok szegény!
A lelkész egy újabb lépést tett, és már csak egy méter választotta el az asszonytól.
Akkor miért akar végezni magával? Nem értem. A nő gondolkodott egy pillanatig, majd azt válaszolta:
– Tudja, nem is igazán emlékszem.
Ez az igaz történet úgy fejeződött be, hogy a lelkész lekísérte a hölgyet a párkányról, mialatt ő fényképeket mutogatott neki unokáiról. Később az asszony önkéntes segítője lett a város öngyilkossági segélyszolgálatának, és segített másoknak, hogy az életet válasszák. A lelkipásztor segített ennek az asszonynak, hogy levegye a tekintetét saját magáról, és meglássa, milyen sokféle módon megáldotta őt Isten.
Isten téged választott. Téged hív. Mi a válaszod? Ámen.
Rácz Ervin,
Szigetlanka