Apjok Artur nagykolcsi lelkipásztor szervezésében ezen a héten tartják az ökumenikus imahetet.
A csütörtöki istentiszteleten 18 órától a szeretetközösségről beszélt Rácz Ervin erdődi lelkipásztor. Az meg kell, látszódjék minden templomba járó emberen, hogy hova tartozik. A gyülekezet éppen ezért nem a bennlévőkért, hanem a még kinnlevőkért, van első sorban. Jézus hagyatéka ez: úgy kell szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket!
A nagykolcsi gyerekek az igehirdetést követően verses énekes műsorral álltak elő. A továbbiakban pénteken Máthé Róbert vetési és szombaton Varga Szilárd józsefházai lelkipásztor érkezik a gyülekezetbe. Mindkét alkalom 18 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel várnak!