Dániel 3, 1-25
„A ki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égő, tüzes kemenczébe.” Dán. 3,11
Az ószövetségi történetek nem csak Izráel népének életéről számolnak be, hanem az egész emberiség, keresztyén társadalom számára hordoznak olyan örök igazságokat, amelyek a hívő ember életét helyes irányba tudják terelni, megvilágítják gondolatait és rendezik viszonyát Istennel és az emberekkel.
Az ókor mágikus világába tekinthetünk be Dániel könyvén keresztül. Szinte látjuk lelki szemeinkkel azt a hatalmas pompát, amelyet Nabukkodonozor az Újbabiloni Birodalom hódító uralkodója kiépített maga körül. Nem véletlen az ige tolmácsolásában az „arany állókép”, amely a hatalom szimbóluma volt. Az sem véletlen, hogy a birodalom minden alattvalója meg kell, hogy hajoljon az „arany állókép”, voltaképpen a hatalom előtt.
Számos olyan élethelyzetbe kerül az emberi szív, amikor térdre kényszerítik a hatalmasságok. Közel állnak szívünkhöz, azok az idők, amikor a terror-diktatúra állította az „arany állóképeket” és ezek előtt meg kellett hajolnia a „birodalom” minden polgárának.
Izráel fiai, név szerint Sidrák, Misák és Abednégó nem hajtanak térdet. Istenük parancsának engednek, mintsem a király akaratának. Bíznak abban, hogy a király tüzes kemencéi sem fogják őket megemészteni, mert az övéire gondja van az Úrnak. A bátor helytállás példáját látjuk, ezeknek az embereknek a cselekedeteiben, s csodálni tudjuk hitüket, mellyel kiálltak a próbatétel idején.
Nekünk már nem kell a diktatúra nehézségeivel szembe néznünk, nem kell vértanúságot vállalnunk, nem kell tűzbe mennünk hitünkért, mégis sokszor futamodunk meg „péteri ruhát” magunkra öltve a csatazajok idején. Kérjük Istentől a hitet, a bátor kiállást, a szívet, mely segít a jó úton maradni és adjunk hálát gondviselő, megóvó kegyelméért. Ámen.
Kiss József,
Szatmárpálfalva