Velünk az Isten! – 2016. március 11.

“…nincs más Isten, aki így megszabadíthasson.” ( Dániel 3:29-b).

Nabukonodozornak meg kellett győződnie egy nagy igazságról: aki Istenét szereti és semmi körülmény között meg nem tagadja, azt az Isten is megtartja és megmenti. Ő utána vall az igaz Isten mellett.
Sokszor azonban a meggyőződés is kevés ahhoz, hogy hozzá hasonlóan valljunk, pedig Isten mindig velünk van és velünk marad. A kis veszélyek is elegendőek arra nézve, hogy hátat fordítsunk a mi Istenünknek. Nem vagyunk életveszélynek kitéve, hála Istennek már nem is üldöznek minket, szólásszabadság van, szabadon ünnepelhetünk, mégis…
Begyűrűzött a keresztyén ember lelkébe az idegen, más isten imádata. Nagyon szeretik a fiatalok a modern dolgokat, ami trendi, azt követik, függetlenül attól, hogy mi a véleményük vagy apáik, anyáik mire tanították őket. Mások akarnak és szeretnének lenni, csak azért, mert még ők sem tudják, miért. Ez a divat, ezt követik.
Istenről és Jézus Krisztusról vallani mindig azt jelenti, hogy hozzá tartozom, vele élek, Őt fogadom el életem urának, kitartok mellette, bizonyságot teszek róla, hogy mások is eljussanak a nagy igazságra. Vallj mellette, te is!
Tudom, egyedül te vagy isten,
rajtad kívül nincsen más,
aki úgy megsegíthet, mint Te,
egyedül benned van a váltság. Ámen.
Fodor Lajos

Vélemény, hozzászólás?