Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Imahét – 6. nap – Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása

Imahét – 6. nap – Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása

 „Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart… Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt.” (Ap.Csel 28,1–2; Ap.Csel 28,7)

Gyermekkoromban nagyon sokat játszottunk barátaimmal a hideg tél ellenére a Kubiknak nevezett tó befagyott jegén, ahol korcsolyáztunk, szánkáztunk vagy hógolyóztunk. Nagyon jól esett, amikor valamelyik szülő egyike teára vagy forrócsokira hívta a csapat tagjait, hogy testünk átmelegedjen, majd folytatódhatott tovább a felhőtlen játék. Olyan sokan voltunk, hogy olykor nem is ismertük, hogy kinek az anyukája vagy nagymamája kedveskedik velünk, akik számára mindannyian egyformák voltunk csemetéikkel. Késő ősz lehetett már, amikor Pálék egy szigetre kerültek. Kik ezek az emberek? – kérdezhették a szigetlakók. Mit láttak bennük? Azt, hogy segítségreszoruló hajótöröttek, akiknek emberi beavatkozásra van szükségük, ahhoz, hogy egészségben és életben maradjanak. Hideg van, fújhat a szél, eshet az eső és ilyenkor a tűz körül fel lehet melegedni.

Pál tevékenyen részt vesz a tűzrakásban, otthonosan mozog a szigeten, akárcsak korábban a hajón. Idős kora ellenére látjuk, hogy az apostol az evangélium szolgálatában elszánt, és az emberek melletti kiállásban az erős. Málta szigetének lakói barbároknak neveztetnek az írás szerint, mégis három emberi tulajdonságot fedezhetünk fel: 1. Közösséget vállalnak az idegen hajótöröttekkel 2. A szükség láttán, azonnal cselekednek 3. Folyamatosan szolgálnak. A közösségvállalás képe, rögtön a következő verseben megmutatkozik. Tüzek raknak és melegednek, azonban ezt az idilli képet megzavarja a rőzse ágai közül kiugró vipera, amely Pál karjába mar. Itt valaminek azonnal történnie kell – vagyis a méreg hatására bekövetkező halál – ijedten várják az apostol elmúlását, ami nem következett be. Vajon miért? Micsoda feszültség! Ez az ember szent lehet- gondolják az emberek. Pál valóban kiválasztott, ezt már elhívása pillanatában Jézus tudatosította. Olyan szolgálati múlt áll mögötte, amire fel kell figyelni, sőt követni kell. Ezt már Szentlélek cselekszi az emberben. A kígyó és annak mérge megsemmisül, mert Krisztus legyőzte a legnagyobb ellenségünket. Amikor látják mai világunkban a hitetlen vagy az istenkereső emberek hiteles szolgálatunkat, akkor egyesekben valami megmozdul. Nemcsak minket látnak, hanem rajtunk keresztül Istent, aki maga a „szolgáló” és ez a legfonotsabb. Ezt a pillanatot ragadja meg Publiusz, a sziget előjárója és akár  elkezdődhet a „cuius regio, eius religio” elv szikrájának gyakorlatba való ültetése. Pál sokáig élvezi ennek az embernek a vendégszeretetét, biztos sokat beszélgethettek Isten országáról, ami oda vezetett, hogy Publiusz házanépével együtt megkeresztelkedett.

Szolgáljuk mi is hasonlóan a hatalas Urat, az élet mélységeiben, a viharokban is lássuk meg, hogy a felhők fölött süt a Nap! Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Szóljon hozzá