Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Felhívás! – munkatársképző tanfolyamot szervez a KRISZ

Felhívás! – munkatársképző tanfolyamot szervez a KRISZ

A Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) 2020-tól, munkatársképző tanfolyamot szervez (MKT-t).
Olyan 16-21 év közötti, elhivatott református ifjak jelentkezését várjuk, akik szeretnének az ifjúság körében szolgálni. Szolgálni Jézus Krisztust, szolgálni református anyaszentegyházunkat és magyar népünket.
Az ifjúsági misszió fontosságát kár ecsetelni, kapkodó és sokszor önmagából kifordult világunk a vesztébe rohan, a mi dolgunk hogy életeket mentsünk, hogy tanítvánnyá tegyünk minden népeket. Statisztikák szerint a hitben járók jelentős hányada, még ifjú korában ismerkedik meg a hit dolgaival s köteleződik el Isten s egyháza mellett.
Az ifjak által végzett ifjúsági misszió pedig jobban el tudja érni a célcsoportot.
Az MKT-val szeretnénk olyan munkatársakat képezni, akik a lelkipásztor segítségére lehetnek a gyülekezeti ifjúsági munkában, akik az egyházmegyei és egyházkerületi rendezvényeken, táborozásokon segítenek a tervezésben, szervezésben, lebonyolításban.
Egyházmegyénként 2 – 3 ifjú jelentkezését várjuk. A képzés négy hosszú hétvégéből áll, Csütörtök délutántól Vasárnap délig.
Az első turnus 2020 november 19.-én veszi kezdetét.
Részvételi díj 400 lej/fő amit az első alkalommal gyűjtünk össze. Ajánljuk, hogy a küldő gyülekezetek és (vagy) az egyházmegyék vállalják át ezeknek az összegeknek a befizetését. Fektessünk be a fiataljainkba.
A jelentkezők készítsenek önéletrajzot, melyből kiderül miért akarnak részt venni az MKT-n. Ezeket a motivációs leveleket akár videó formájában is elkészíthetik.
Minden jelentkezőnek rendelkeznie kell lelkipásztori ajánlólevéllel, amit a gyülekezeti lelkipásztor állít ki.
A jelentkezéseket legkésőbb 2020. október 15-ig küldjék a krisz.partium@gmail.com e-mail címre. További információk a 0746-852662 telefonszámon kaphatók.
Jobb Domokos ifjúsági előadó

Szóljon hozzá