Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Emmaus bemutató a reformáció bölcsőjében Erdődön

Emmaus bemutató a reformáció bölcsőjében Erdődön

Isten kegyelméből az Erdődi Református Egyházközségben bemutatásra került az Emmaus kurzus. – mondta lapunknak Kaszanicski Csongor erdődi lelkipásztor, a kurzus vezetője.

A Lukács evangéliumában olvashatunk emmausi tanítványokról, akik az úton a feltámadott Jézus Krisztustól tanulhattak. Hozzájuk hasonlóan ezen túl több alkalommal tanulhatnak az erdődiek is Istenről. Az első órát elmúlt szombaton tartották.

Az egyik részvevő elmondta a kezdő alkalom után: Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy elmélkedjünk Isten csodálatos mégis néha nehezen megérthető Igéje felett, a kurzus segítsége által sok olyan dolog lett világossá, amit addig nem értettem vagy nem jól értelmeztem vagy talán nem is értettem. Az alkalmakon megosztottuk egymással nézeteinket és egymás hite által épülhettünk. A kurzusvezető által elindított vezérfonala kapcsán nagyon jó beszélgetések alakultak ki. A filmek megtekintésével is sok jó példát láthattunk, hogy hogyan kellene imádkozzunk egymásért, hogyan kéne megbocsátanunk egymásnak, hogyan kellene hitünket megélj

Szóljon hozzá