1. Verőfényes vasárnap délután. A fiúk szórakozni indulnak. Édesanyjuk a kapuig kíséri őket, hosszan néz utánuk, közben elégedetten mosolyog. A két fiú szinte egy időben fordul vissza és emeli köszönésre kezét.
Anyánk szeme akkor is rajtunk van, ha nem tartózkodunk otthon. Most is bennünket követ.
2. Váratlanul hazaérkezik a családba az egyik gyermek. Az édesanya első kérdése az, hogy mit főzzek, lányom vagy fiam, azt, amit kisebb korodban is annyira szerettél?
Az édesanyák a gyermekek kedvét keresik, nekik szolgálnak és azt akarják, hogy a családi fészekben biztonságban érezzék magukat.
3. Serdülő leány vallja be édesanyjának, hogy az egyik fiú rámosolygott, közelébe férkőzött és gyengéden megfogta a kezét. Az anyja csak ennyit jegyzett meg: valahol itt kezdődik a szerelem.
Az édesanyák azt akarják, hogy lányaik, fiaik anyákká és családapákká nőjenek, mert ez az élet értelme és rendje.
4. Töpörödött, hajlott hátú, kicsi öregasszony. „Olyan könnyű, mint a madár”. Az unokák is lehajolnak, ha hazajönnek, hogy megcsókolják inas kezeit.
Az életbe beleöregedett, de még mindig életkedvvel tele életek az egészségben megidősödött édesanyák, mert szemükben még fény ég.
5. Férje és gyermekei gondozzák felváltva. Soha nincs egyedül. Szégyenkezve veszi el tőlük a pohár vizet is, nézése csupa hála és köszönet, csak azt hajtogatja folyvást: „Mivé lettem, mivé lettem”.
A tehetetlen édesanyák mindig hálásak maradnak.
Ismerőseink: ők az édesanyák.
Fodor Lajos,
Halmi