“A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme” (Példabeszédek 9: 10-a)
Az ember nem tud elég okos lenni önmagához sem. Amennyiben értelme szerint rendezi életét, csalódhat, mert számítása nem mindig jön be. Ekkor azt mondja, hogy ő másképpen gondolta és nehezen tudja elfogadni azt, hogy nem úgy történt minden, ahogy ő elképzelte. Megpróbálhatja érzelme vagy megérzése alapján is rendezni sorsát. Nőtestvéreink életében döntő befolyása vagy ráhatása van az érzelemnek, ami nem egyenlő az érzelgősséggel, Isten olyannak teremtette őket, hogy érzelemközpontúak minden tekintetben. Ez nem hiba, jellemvonás, az anyai hivatás alapja. Az érzelemre építők is ráébrednek arra, hogy ez sem vezet mindig eredményre. Aztán számítók is vannak, ők nagyon jól be tudják cserkészni a lehetőségeket, ezeket ki is használják az önmaguk hasznára és javára, de mellé is fognak, hiba csúszik a számításba. Olyanok is vannak, akik azt képzelik önmagukról, hogy mindent tudnak mindenről és mindenkiről. Ők a gőgös “bölcsek”… Nem olyan bölcsességre van szükség, amelyet az ember önmaga termel ki, hanem egy olyan bölcsességre, amely felette van az embernek, de mégis magáért az emberért van. Ez pedig az istenfélelem. Istenfélelem és Isten tisztelete nélkül az ember a legbutább és legostobább, amelyet nem vesz észre tudatlansága miatt. Olyan az egész, mint amikor ittas embert próbálsz megfeddni és ő azt válaszolja, hogy nem ivott…
Köszönjük! Ez most pont jókor jött!