“Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.”
Péld. 10,7
Néró nevével legelőször még gyermekkoromban találkoztam, így hívták egyik kutyánkat. Aki nem tudná, Néró volt az ókori Róma ötödik császára, véreskezű diktátor, keresztyénüldöző, aki felgyújtatta Rómát. Szerencsére a közelmúlt diktátorairól a jóérzésű emberek még a kutyáikat sem nevezik el, így a stalinok, hitlerek, ceausescuk talán végleg kiesnek a köztudatból s csak, a történelemkönyvek őrzik meg nevüket és tetteiket, miután azok elporlanak kiknek életét megnyomorították.
Vannak persze nagy tetteket végrehajtó elődök kikről, utcákat, iskolákat nevez el az utókor, akik szobrokat, emléktáblákat kapnak. „Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.”- íme, a példabeszédek írója nem tévedett!
A kérdés az, hogy mi van a „kis” emberekkel, akik nem hadvezérek, nem felfedezők, nem művészek…, mi lesz veled és velem? Emlékeznek – unokák, dédunokák, és ha igen hogyan.
Egy ismerősöm nagyszüleiről beszélt egyszer, akiket gyermekként alig ismert, de a náluk napszámba járó vén cigány haláluk után a következő képen emlékezet rájuk: „Az öreg jó ember volt, áldja meg az Isten a halott porait is, de a felesége süllyedjen le a sírba egy kilométert, nehogy feltámadjon.”
Isten támaszthat fel, a lényeg az, hogy ő emlékezik, megemlékezik…
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” Jób. 19,25
„Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.” Zsolt. 1,5-6 Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod