Kezdőlap / Gondolatok / Vezess Jézusunk!

Vezess Jézusunk!

“Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,17-18)

Kedves Testvéreim Jézus Krisztusban!

Gyakran tapasztaltuk már, hogy napfényes időben hiába kapcsoljuk be a gépkocsi lámpáit, attól nem látjuk jobban az előttünk kanyargó utat, sőt nem is érzékeljük az autónk izzóit elhagyó fénycsóvákat. Ezzel szemben éjszaka ezek a fények nagyszerűen érvényesülnek, sőt hiányukban el sem merjük indítani járművünket. Viharlámpát is csak sötétedéskor visz magával az állatgondozó, hogy az istállóban elrendezhesse dolgait. Nappal eszébe sem ötlik igénybe venni valamilyen fényforrást.

Vannak jelenségek, amelyek már elérhetetlenek az ember számára, mert kívül esnek az érzékelés alsó vagy felső határaitól. Az érzékelhetőség világában legtöbbször természetesnek vesszük a tárgyak, személyek jelenlétét, kevésbé törődve azzal, hogy azok miért vannak, vagy ha már nincsenek, akkor mi lett a sorsuk. Az érzékszerveinkkel érzékelhetetlen világot pedig nagy fokú idegenkedéssel, sőt, elutasítással kezeli a világ, mintha az ellensége lenne az embernek. Érzékelhető világunk főszereplőjét, az embert, igénk a következő elemek között említi meg: időben, állapotában, valamint sajátos élethelyzetében. Általában megfogalmazható ezekről, hogy nagyon kemény korlátok között valósulnak meg, még akkor is, ha nagyon eltérőnek látszik az élete a keleti vagy a nyugati polgárnak, a vállalkozónak vagy a munkavállalónak, a bérből vagy a haszonbérből élőnek.1. Valamennyiünknek pillanatnyi élete van. „Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket.” (90. Zsolt) Pál jól érzékelteti, hogy különösen a hitetlen ember a pillanat embere, az azonnaliság- nak sietős figurája, az idő töredékében megtörő torzó. Nagyon erős hit kell ahhoz, hogy a pillanatnyi időben körülhatárolhatóvá legyen a villanó öröm, a percnyi boldogság, vagy a pillanatnyi szenvedés. De ennyi is elegendő kell hogy legyen ahhoz, hogy a tapasztalható időből, a percek és órák, hónapok és évtizedek határai közül ráérezzünk az egyébként érzékelhetetlen örökkévalóságra. Mert azóta bár felfedezte az ember a fénypercek és fényévek elképzelhetetlen nagyságú valóságát, de értelme, sajnos szíve is, még kicsiny az örökkévalóság perceinek és éveinek felfogásához. Az azonos időtartam változó múlásának furcsamód valós létezése megint csak a bűnös ember helyzetére utal. Mert könnyebb terített asztal mellett eltölteni egyetlen röppenő órát, mint akárcsak egyetlen percet is a koporsó mellett.

A pillanatnyi idő rendezett idővé kell hogy legyen.2. Az ember állapota kétségbeejtő. Bár itt Pál könnyen hordozható tehertételről tesz tanúbizonyságot, de ne felejtsük el, hogy ez csak azoknak ilyen, akik már Jézus Krisztustól megtanulták, hogy hogyan könnyű és gyönyörűséges az Ő terhe. (Mt 11,30) Egyébként a világ fáradt és terhektől roskad. Fáradt gyermekek vánszorognak reggeli órán az iskola felé, majd délben haza. Magyarországon a fiatalok közel fele lelki-szellemi okok miatt alkalmatlan katonai szolgálatra. Egyre idegesebb szülők jelentenek valóságos veszélyt gyermekeik életére nézve. A kukákba dobott csecsemőáldozatok száma kimutatható, de a művi vetélések száma csak megközelítőleg. Könnyíteni kell a világ szenvedésén. Éppen nekünk kell ezt végeznünk, akik ma is azért imádkozunk, hogy a Krisztusban megújult életünk mások számára is kívánatos és elérhető legyen.52

3. Élethelyzetünk diagnózisa a szenvedés. Ebben a fogalomban benne van a nyo- morgatás, kétségeskedés (8. vers), üldöztetés, tiportatás (9. vers), és minden más, amit a lélektan szorongásként, félelemként, rettenetként emleget. A Biblia feltérképezi mindazt, ami gyötri a testet és a lelket, úgy, hogy mi már követni sem tudjuk, hogy melyik elsődleges megbetegedés váltja ki a másikat. Most kezd a tudomány arról beszélni, amről Pál már kétezer éve, hogy van pszichoszomatikus és szomatopszichikus betegség egyaránt. Éppen a szenvedésben mutatkozik meg a legerőteljesebben, hogy testet és lelket nem lehet elszakítani egymástól, miként erőltetett az a régmúlt filozófia is, hogy van egy belső és külső ember, ez a kettő szétválasztható, vagy hogy a valóság és titok összeférhetetlen lenne az emberben.Ez a „pillanatnyi könnyű szenvedésben” élő ember Isten gyermeke. Cserépedény, de kincset hordozó cserépedény. Ennek a titka: Jézus Krisztus feltámadása. A szenvedő Krisztusra kell néznünk. Még az Apostoli Hitvallást is rosszul mondjuk, amikor csak a Poncius Pilátus alatt való szenvedést hangsúlyozzuk. Jézus Krisztus egész életében szenvedett az emberek bűneiért. (Heidelbergi Káté 37. felelete) A halált mindannyiunk megváltásáért vállalta. Feltámadásával legyőzte a halált, és örök életet szerzett. Megnyitotta a mennyet, majd az Atya jobbján elfoglalta azt. Isten dicsősége Jézus Krisztusban érkezik az ember szigorú korlátok közé zárt világába. Ez „a pillanatnyi könnyű szenvedésben” létező világ az a közeg, amelyben megvalósult Isten dicsősége, és ez fogja megváltoztatni az élet kárhozatos menetét. Ha ezt a mennyei jelenséget ábrázolhatjuk, akkor a napfény példája a legmegfelelőbb erre a célra, amely csak akkor látszik, ha olyan közegbe kerül, amely képes visszatükrözni. Egyébként a világűr sötét, pedig rajta keresztül érkezik a fény, de az első porszemen mégis megcsillan. Isten dicsősége már birtokolható, és egyre erőteljesebben érzékelhető, de teljességében Krisztus eljövetelekor lesz tapasztalható. A szenvedés tehát nem teremti, és nem szüli a dicsőséget, amint azt sokan tévedésből eleképpen gondolják, hanem csak háttérként szolgál, összehasonlítási alapként. A dicsőség Isten legnagyobb ajándéka, mert benne Ő maga van.Isten ajándéka három mozzanatban rendezi a szenvedéssel megtűzdelt világot. Új dimenziót nyit idői, állapotbeli, élethelyzeti síkon. Isten a maga elrendezői szándékát mintegy az előbbi három helyzetre ismerteti, valamint megoldását bemutatja. A réginek, az óembernek szenvedéseit enyhíti az egyre közelítő új, majd teljesen birtokba veszi Isten dicsősége. Figyelem, nincs benne semmi önerőlködés, nem lehet a környezetet valamilyen önmegváitott magatartással megtéveszteni, csak alázatosan elismerni, hogy Isten kegyelme ingyen, egyedül az Ő szándékából szétárad, akkor és ott, ahol Ő akarja. 1. Isten új idővel ajándékozza meg a világot. Új világkorszakot nyit meg. A pillanatnyi létből az örökkévalóság örököse lesz az ember, aki Isten dicsőségét elnyerte. Ez a korszak nem holnap kezdődik, ez tegnap már megvolt. A pillanatnyi könnyű szenvedés egy ideig eltakarta, de végül éppen ez az állapot kezdte körvonalazni létezését, sőt háttérként elévülhetetlen eredménnyel hívta fel az örökkévalóság csodájára a figyelmet. Összehasonlítási alapként pedig feltárta a mélység és magasság, ember és Isten közötti távolságot, amely mégis az Ő irgalmából csökkent. Istennek e szeretete az örökkévalóság árnyékában alázatosságra kell hogy tanítson minket. Ő nemcsak az idő más mérhetőségének lehetőségét tárja elénk, hanem azt is, hogy minden mást más szemszögből is látni kell. Nyomorult világunk földre szegzett tekintetűvé tett bennünket. Itt az ideje, hogy ég felé fordított arccal, az örökkévalóság fénye alatt felemelkedjünk. 2. A nehezen elviselt könnyű szenvedés állapotát terhes, súlyos, nagy dicsőséggel cseréli fel Isten. Íme ismét megjelenik a viszonylagosság kérdése. Ezek a jelzők inkább félelmetesek, mert gyakrabban jelennek meg ilyen főnevek előtt, mint szegénység, betegség, bánat. A görcsbe rándult lélek már alig tud arra gondolni, hogy ezek a jelzők mást is jelenthetnek, vagy arra, hogy a legnagyobb csodát még fokozni is tudják. Pedig ez történik itt. A dicsőség nemcsak örök, hanem nagy is, azaz terhes, súlyos, óriási. Mi mindannyian nagy gondokat hordozunk. Terhes viharfelhők gyűlnek családunk, gyülekezetünk, magyar nemzetünk égboltján. Súlyos szorongások feszítik idegeinket, nagy félelmek bénítanak bennünket. Ha mégis síkéiül elnapolnunk, vagy elkerülnünk ideig- óráig néhány ilyen veszélyes bajt, akkor attól rettegünk, vajon mikor kell kamatos kamattal megfizetnünk ezekért. Isten mai Igéje ebbe szól bele, hangja megváltoztatja eddigi felfogásunkat. Bebizonyítja, hogy ezek a jelzők a dicsőség jelzői is. Mennyivel jobban kell éreznünk magunkat, ha halljuk, hogy Isten dicsősége nagy, terhes, mert elképzelhetetlen tömegű jóval érkezik, súlyos, mert nemes teherrel közelít a Benne bizakodókhoz. 3. Új élethelyzetet alakít ki Isten. A hívő ember annyira megcsömörlik az egoista világtól, hogy alig mer egyes szám első személyben fogalmazni. Igyekszünk az „én”-t háttérbe taszítani, olyannyira, hogy legtöbbször meg is fojtjuk azt. Ebből a magatartásból születik az az egyébként nagyszerű gondolat, hogy ragozáskor a személyes névmásoknak is más sorrendet kell adni, így lesz ez: ő, te, én. Azonban a hívők jószívűségét a hitetlenek nem méltatják. így kerül sor arra, hogy az Istenben bízóktól a leglehetetlenebbet is elvárják, míg a hitetlenek a legelemibb követelménynek sem akarnak megfelelni. Mai Igénk ebben a kérdésben is rendet teremt. „Nékünk” lesz nagy és örök dicsőségünk. Tudjuk valamennyien, hogy szívesen adnánk ebből, hiszen jutna is belőle, gyermekeinknek, szüléinknek, testvéreinknek, rokonainknak, szomszédainknak, főleg olyanoknak, akiknek nagyon kellene, és mert többen ezek közül kérni sem tudják maguk részére, de nem lehet! Itt és most nincs helye semmilyen adakozásnak, jótékonykodásnak. Isten dicsősége személyre szóló. Sok édesanya sóhaja cseng a fülembe, akik a gyermek koporsója mellett zokogva mondták: bár csak én mentem volna el helyetted. Csendes vallomást idézek, amikor arra az elszomorodott feleségre gondolok, aki kereste a lehetőséget, hogy a maga hitéből hogyan adhat férjének, hogy ő is megerősödjön ez által a Krisztusban való hit által. Isten szeretetének szigora, hogy dicsősége csak azoké, akiket megajándékoz ezzel. A pillanatnyi könnyű szenvedés tükrén most megcsillant az örök és nagy dicsőség ígérete. De nem mondhatnám, hogy érezhető ennek páratlan nagysága ebben a világban. Egyesek a pillanatnyi szenvedést könnyed titkolózással rejtegetik, mások dicsőséget szereznek maguknak, és mintha Istentől kapták volna, gátlástalanul megtévesztik a környezetüket. Nekünk most is azért kell minden keresztyénnel együtt imádkoznunk, hogy egyre többen kérjék a már most elérkezett dicsőséget, felismert szenvedéseik helyén, hogy így áldás legyen a megszentelődő életen.Kedves testvéreim, gyakran tapasztaljuk, hogy sötétség szükséges ahhoz, hogy a fény láthatóvá váljon. A prédikáció kezdő képsora kiegészítésre szorul. Eljövendő amaz új idő, amikor semmi más nem lesz csak Isten dicsősége a mennyei Jeruzsálemben. Ahol sem fény, sem sötétség nincs, csák.a Bárány, Aki a dicsőség szövétneke. (Jel 21,23)

Csűry István

Szóljon hozzá