„…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – (Róma 9,16)
A fenti ige világosan emlékeztet arra, hogy üdvösségünk nem emberi teljesítmény eredménye, hanem Isten szuverén kegyelméből fakad. Nem az akaratunk ereje, nem a futásunk gyorsasága határozza meg életünk végső kimenetelét, hanem az Úr könyörülete. Ez alázatra tanít bennünket, mert leveszi rólunk azt a terhet, hogy saját erőnkből kellene kiérdemelnünk Isten szeretetét. Ez reménységet is ad, mert tudjuk: Isten kegyelme erősebb a mi gyengeségünknél.
Református hitvallás szellemében valljuk, hogy minden kegyelemből van, „sola gratia”, egyedül Isten irgalmából. Ez a felismerés felszabadít arra, hogy hálából éljünk, ne pedig kényszerből vagy félelemből. Ha elbuknánk is, nem kell kétségbeesnünk, mert nem a mi futásunk tart meg, hanem az Ő hűsége. Amikor pedig sikerünk van, nem dicsekedhetünk, mert minden jó ajándék felülről való.
I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna életében is nyomot hagyott ez az ige. Fejedelemként és hívő emberként nem önmagában bízott, hanem Isten kegyelmében, amit jelmondata is kifejezett: „Nem az akaróké, nem a törekvőké, hanem a rászorulóké Isten kegyelme.” Feleségével együtt a református hit, az oktatás és az egyház buzgó támogatói voltak, életük pedig azt példázza, hogy a kegyelemből élő ember nem tétlen, hanem hálából szolgál. Így válik a hit cselekvővé: nem érdemszerzésből, hanem Isten iránti szeretetből. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod