„Jézus pedig szerette Mártát és annak nővérét és Lázárt. Amikor viszont meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt. Majd ezt követően így szólt tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába.” – (János 11, 5-7)
Ha olyan személy kér tőlünk segítséget, akit szeretünk, akkor félre tesszük a kevésbé fontos feladatainkat, és minél hamarabb indulunk. Ezért érthetetlen, hogy Jézus még két napot időzött miután értesült Lázár súlyos betegségéről. János még azt sem részletezi, hogy ez idő alatt mivel foglalatoskodott az Úr. Érthető lenne a várakoztatás, ha rengeteg beteg vette volna körül Jézust, és azért nem indulhatott, mert ott is nagy szükség volt rá. A tanítványok talán azt gondolhatták, hogy Jézus félt visszamenni Júdeába, ahol előzőleg meg akarták kövezni. A feltételezéseknek azonban nem ad teret az ige, hanem világosan kijelenti, hogy ami nekünk időhúzásnak tűnik, az valójában Isten dicsőségének az előkészítése.
Mi többnyire csak akkor vagyunk türelmesek, amikor nem sürget az idő vagy nem szorít semmilyen szükség. Élet-halál kérdésben azonban nem tűrjük a várakoztatást. Zsúfolt kórházi folyosókon, orvosi rendelők előtt tisztán látszik az arcokon a nyugtalanság. Imádságban ugyanígy tolongunk az Áldott Orvos mennyei rendelője előtt. De az Urat nem lehet siettetni, mert ő pontosan tudja, hogy mikor kell megmutatnia a valódi erejét.
Soha ne gondoljunk arra, hogy Jézus nem szeret, ha nem érkezik azonnal a segítség. Várjunk türelemmel és bizalommal, mert a megfelelő időben megmutatja hatalmát és dicsőségét. Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród