„…én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.” – (János 9,25b)
Vannak helyzetek az életben, amikor az ember úgy érzi, meg kell védenie magát. Magyarázkodnia kell, bizonyítania, igazolnia a döntéseit, a hitét, az útját. Ilyenkor gyakran összekuszálódnak a gondolataink, és elveszünk a részletekben. Mit mondjak? Hogyan fogalmazzak? Elhiszik-e nekem? Gyakran megkérdezik tőlünk: miért jársz templomba, miért imádkozol, miért próbálsz másként élni, mint régen? Néha nem is tudjuk, mit feleljünk. Nem vagyunk teológusok, nem tudunk szépen magyarázni.
A Jézus által meggyógyított vak ember is ilyen helyzetbe kerül. Faggatják, vitatkoznak vele, kétségbe vonják, ami történt. Ő mégsem bonyolítja túl. Egyszerűen ezt mondja: „én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.”
Ez azt jelenti: régen nem értettem sok mindent. Rossz irányba mentem, hibáztam, eltévedtem. Ma sem vagyok tökéletes, de már látom, merre kell mennem. Mert Jézus belépett az életembe.
A hit nem attól igazi, hogy mindent tudunk róla, hanem attól, hogy formál bennünket. Amikor türelmesebbek leszünk, amikor bocsánatot tudunk kérni, amikor nem csak magunkra gondolunk, akkor látszik, hogy Isten munkálkodik bennünk.
Nekünk sem kell mindent megmagyaráznunk. Elég, ha őszintén elmondjuk: régen ilyen voltam, most más vagyok. Nem én változtattam meg magam, hanem Krisztus.
Vak voltam, és most látok. Ez egyszerű mondat. Mégis benne van az egész evangélium. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja