„Íme a ti királyotok!” – (János 19,14)
Íme a ti királyotok! – lehetne egy boldogságot adó , békességet hozó bizonyosság felkiáltása ez! Egy rég várt beteljesedés valósága, a jövő biztonságával, a legnagyobb uralkodó vezetésével és oltalmában! Lehetne egy hatalmas megelégedés, sikertörténet. De nem vált azzá! Nagypéntek drámájában ott áll előttünk Jézus: megkötözve, megalázva, elutasítva. És elhangzik a kijelentés: Íme a ti királyotok!
Nagypéntek előttünk van, a mai Ige, így szembesítés! Pilátus szavai ma is visszhangzanak: Íme – itt van! Mit kezdesz vele? Elfogadod, bemutatod vagy letagadod ? Esetleg elhallgatod, nem beszélsz Róla? Ez a mondat nemcsak történelmi kijelentés, hanem lelki állapot. Az ember döntése: nem kell – vagy kell ez a király. Az ellentét ma is egymásnak feszül! Milyen király az, akit elutasítanak? Nem hatalmi eszközökkel uralkodik, nem erővel kényszerít, nem a mi elvárásaink szerint cselekszik, Ő igazságban, szeretetben és áldozatban király.
Ez az ellentét ott van: a szívünkben, a gyülekezeteinkben, a világ gondolkodásában! Ma nem kiáltjuk hangosan, hogy feszítsd meg, de sokszor csendben mondjuk. Akkor, amikor csak addig követjük Jézust, amíg kényelmes, amikor az Igét magunkhoz igazítjuk. Amikor Krisztus helyett más császárokat szolgálunk: sikert, biztonságot, elismerést, kontrollt.
A mai ember vallása gyakran ez: Jézus legyen Megváltó – de ne legyen Király! De ez nem lehetséges!A legfájdalmasabb az, hogy ezt nemcsak a világ mondja. A főpapok vallásos emberek voltak, mégis így szóltak: Nem királyunk van. Ma is megtörténik, a keresztények közösségében, amikor a hit külsőséggé válik, az egyház alkalmazkodik a világhoz, Krisztus uralma helyett emberi érdekek vezetnek! Ez a mondat nemcsak hitetlenség, hanem árulás! Jézus királysága nem politikai vagy látványos uralom. Ma is azt jelenti: Ő mondja meg, mi az igazság. Ő formálja az életem döntéseit. Ő az első nem én! Az Ő királysága: a szívben kezdődik, engedelmességben látszik és a kereszthordozásban mélyül el.
Hogyan fogadjuk el Jézust Királynak? Amikor meghajlunk előtte, nemcsak szavakban, hanem lélekben. Amikor nem vitatkozunk az Igével, hanem engedelmeskedünk. Amikor vállaljuk, hogy másképp élünk ! Hogyan utasítjuk el a királyságát? Nem mindig látványosan.Hanem:halogatással, félszívűséggel , önigazultsággal, csendes lázadással. A legveszélyesebb elutasítás, amikor vallásos formában történik. Hol mondtam én is: Nem királyom? Miben nem engedtem neki? Hol tartottam meg az uralmat magamnak? Hol választottam inkább a császárt?
Ez az ige nem másokról szól. Rólam szól! Ne legyen hiábavaló ez a felismerés, örüljünk annak, hogy Ő a mi Királyunk és a Mindenség Egyetlen Megváltó Ura! Ámen.
Nagy Erika,
Sárközújlak