„És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig az örök életet.” – (Lukács 18, 28-30)
A megelőző szakaszban Jézus a gazdag ifjú példázatát mondta el a tanítványoknak. A példázat főszereplőjéről kiderül, hogy nemcsak gazdag, de rendkívül vallásos is. A parancsolatok betartására kínosan vigyázott, ezt egyébként Jézus is elismeri, de van még egy fogyatkozása, éspedig az, hogy a gazdagságot jobban szerette Istennél. Életében az első helyen a földi kincsek voltak, nem az Isten, ezért hiábavaló minden vallásossága.
Péter erre a példázatra reagálva mondja Jézusnak, hogy az ő, vagyis a tanítványok helyzete azért egy kicsit más, mert ők mindenükről lemondtak Jézus követéséért. Ha a gazdag ifjú nem volt hajlandó mindenről lemondani Jézusért, lám, ők ezt megtették. Más szóval Péter úgy tűnik dicsekszik az ő áldozatkészségükkel, és innen már csak egy lépésre van attól, hogy levonja a következtetést: a gazdag ember nem érdemelte meg az örök életet, de mi igen, hisz megfizettük az árát, egész életünket oda áldoztuk Jézusért. Tehát jár nekünk az üdvösség.
Jézus azonnal gátat szab ennek a péteri téves gondolkozásnak, és azt mondja neki, hogy Isten nem tartozik nekik semmivel, mert gazdagon kárpótolja őket már ebben az életben is az ő áldozatvállalásukért, sőt ez élet után az örök élet ajándékát is megkapják. Más szóval Isten nem tartozik senkinek semmivel, így mi nem adhatunk neki semmit, amivel egy picit is úgy érzhetné magát, hogy adósunk lett. Hiszen minden az Övé, tőle származik minden, az is, amiről azt mondjuk, ez a mienk. Tehát, amink van az nem azért van, mert rászolgáltunk, hanem mert Isten a maga végtelen jóságából, szeretetéből és kegyelméből nekünk akarja adni, mégpedig teljesen ingyen. Mi ingyen kapjuk, de neki ez Fia halálába került! A következő igeszakaszból ez derül ki, ahol Jézus előrevetíti a tanítványoknak közelgő szenvedését, halálát, illetve feltámadását. De ők ezt még egyáltalán nem értették meg. Majd csak később esik le nekik a tantusz. „Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” – (2Kor 10, 17). Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos