,,Abrám feljött Egyiptomból a déli tartományba, feleségével és mindenével együtt, és Lót is vele jött.Abrámnak pedig sok jószága, ezüstje és aranya volt. Egyik helyről a másikra ment dél felől egészen Bételig, oda, ahol először volt a sátra, Bétel és Aj között; annak az oltárnak a helyéig, melyet ott korábban készített. És ott segítségül hívta Abrám az ÚR nevét. Lótnak is, aki Abrámmal járt, voltak juhai, ökrei és sátrai, és nem bírta eltartani őket az a föld, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Viszálykodás is támadt Abrám jószágainak és Lót jószágainak a pásztorai között. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön.” – (1 Mózes 13,1-7)
Az egyiptomi viszontagságokat követően Ábrám és családja visszaköltöznek Kánaánba, és Bétel szomszédságában telepednek le, ami nem ismeretlen hely számukra. Az Ige megjegyzi, hogy az éhínség ellenére Ábrám gazdagabb lett, de azt is látnunk kell, hogy ő továbbra is Istennel jár, hiszen áldozatot mutat be Neki. Isten irányítja életét, döntései nem emberi döntések, mindenben megkérdezte az Urat. A gazdagság a kor szokása szerint az állatállományban mutatkozott meg, amelynek fenntartásához legelőre volt szükség. A terület, Palesztina azonban nem a bő legelőiről híres, a patakok sem csörgedeztek minden 100 méterben, ezért sokszor előfordult, hogy a pásztorok egymásra támadtak, ha valaki túlzásokba esett. A családon belül most ez a helyzet állt fenn, Ábrám és Lót pásztorai között vita támad. Valakinek bölcsnek kell lennie, nem szabad felfuvalkodni, nem szabad visszaélni Isten áldásával. Ábrám jogosan mondhatta volna Lótnak: ,,a te gazdagságod nekem köszönhető, menj tovább, te!”. Ábrám hite mutatkozik meg, amikor ráismer, hogy a testvérek között nincs helye a vitának. A kilencvenes években a földvisszaszolgáltatások idején hallottam több testvérviszályról, melynek okai a visszaigényelt földek harácsolása volt. Testvéri kapcsolatok mentek tönkre, mert valakinek több vagy jobb jutott. Ábrám, aki idősebb előjogot biztosít Lótnak, válasszon ő előbb legelőt magának. Ilyen az Istenbe vetett hit, amelyik kész kockázatot vállalni, engedékenységet tanúsítani a békesség megtartásáért. Mint tudjuk Lót igen gazdag vidéket választ (Sodoma és Gomora vidéke), de később ez jelenti az igazi kihívást életének. Olykor mi is csak földi bőséget látjuk, de igazából felmérjük a kockázatokat? Képesek vagyunk elengedni Istent a földi gazdagságét? Olykor igen mert lelki vakok vagyunk. Ábrám ebben is Isten vezetésére hallgatott. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek